A d�nt�sek s�lya

„2008. 12. 09.

Ma megint rossz f�t tettem a t�zre. Most �pp itthon �l�k, �s v�rom anyut.

Az eg�sz �gy kezd�d�tt, hogy az egyik oszt�lyt�rsammal nagyon �sszevesztem. Erre � fogta mag�t, �s legy�v�zta Katie-t. �n pedig iszonyatosan megt�ptem. Alig tudtak lefogni! Megint ann�l az �r�lt suli pszichol�gusn�l k�t�ttem ki. Elkezdett k�rdezgetni. Unottan felelgettem az ostoba k�rd�seire, v�g�l kaptam t�le egy „h�zi feladatot”, amit kiv�telesen meg is csin�lok, mert tal�n ut�na minden k�nnyebb lesz. Le kell �rnom annak a sz�rny� d�lut�nnak a t�rt�n�seit. H�t l�ssuk. V�rj, m�g egy f�l �ra kedves napl�m, csak nem olyan k�nny� r�sz�nnom magamat!

Katie f�l n�gy k�r�l �rt haza, �s nyugodtan kijelenthette volna, hogy enn�l rosszabb napja nem is lehetett volna. Aznap minden �sszej�tt neki. A rossz jegyek, a szak�t�s, a cukkol�s, �s a megal�ztat�sok, amik �t �rt�k. (Persze ezt az oszt�lyt�rsai mes�lt�k el ut�lag) Be�rt a l�pcs�h�zba. Lassan, botladozva haladt felfel�. Azt az egyik szomsz�dunk mondta, aki �pp akkor j�tt haza. V�g�l a 2. emeleten kattant a z�r a kulcslyukban, �s az otthonos kis lak�sunk ism�t a szeme el� t�rult, mint minden nap. Gondolom a szob�nkba ment, �s ledobta a cucc�t az �gyra, mint mindig. Mivel k�z�s szob�nk volt, �s mind a ketten ut�ltunk rendet rakni, hatalmas volt a kupler�j, erre eml�kszem. Ekkor �rtem haza. Valami�rt nem n�zett r�m. V�g�l �szrevettem piros, s�r�st�l dagadt szemeit. Nem zavartatta mag�t, alig vette �szre, hogy �lek. Kiment a konyh�ba, �s �sszedobott mag�nak egy szendvicset. Az eb�dj�vel a kez�ben le�lt a TV el�, �s legal�bb k�t �r�n �t n�zte. Semmi kedve nem volt tanulni. Azt�n egyszercsak megsz�lalt a mobilja. Siet�s l�ptekkel ment �t a szob�j�ba �s felvette a telefont. Rik�csol�s�t �s kiab�l�s�t m�g a szomsz�dok is hallhatt�k. Ezt�n visszament anya szob�j�ba n�zni valami h�lye sorozatot, k�zben meg�ll�s n�lk�l s�rt.

-         Mi a baj? – k�rdeztem agg�d�n t�le.

-         �, semmi ne is t�r�dj vele. Ink�bb sipirc h�zit �rni! – szipogta Katie, �s m�g egy kis mosolyt is csalt arc�ra.

Duzzogva mentem be a szob�nkba, �s egy �ra m�lva j�ttem csak ki.

-         Jelentem parancsnok, k�sz vagyok. – Fel akartam vid�tani, mert l�ttam, hogy a t�v� el�tt �l� Katie nincs valami j� hangulatban. – Nem baj, ha lefekszek aludni? De az�rt majd f�l �r�n bel�l �bressz fel! �s NE felejtsd el!

Parancsoltam r� a n�v�rk�mre, de persze nem tudhattam, hogy ezt az �g�ret�t kiv�telesen be is tartka. Katie m�g ut�nam ki�ltott egy „mindj�rt �n is megyek”-et, majd becsuk�dott az ajt�, �s �n led�ltem az �gyra. Nemsok�ra �lomba mer�ltem, csupa rossz �rz�s k�zepette.

R�malmaimat egy vel�tr�z� sikoly �zte el. Fel�ltem az �gyban, �s m�g mindig nem l�ttam magam mellett n�v�remet. Feln�ztem a falra. Kicsit er�ltetnem kellett a szememet, hogy a s�t�tben ki tudjam venni, hogy hol �llnak az �ra mutat�i. F�l 8 volt. �n pedig 7-kor fek�dtem le. Kimentem az el�szob�ba, ahol a hidegt�l bors�dzott a karom. Az erk�lyajt�t nyitva tal�ltam, �s ki is l�ptem oda. M�r s�t�t volt. Len�ztem az utc�ra. Az utcai l�mp�k f�nye k�k-z�ld karokat, ismer�s arcot, �s egy v�rt�cs�t vil�g�tottak meg. Ism�t egy sikoly miatt rebbentek sz�t a madarak a f�k �gair�l, de a hang ez�ttal az �n torkomat hagyta el.  Gyorsan kirohantam a lak�sb�l, le a l�pcs�n. Az ablakunk alatti placcra futottam, ahol r� kellett d�bbennem, hogy az im�nt nem csak �lmodtam, hogy Katie fekszik ott. Egyre t�bb lak� gy�lekezett ott a szomsz�dos h�zakb�l, de egyik�k sem mert odamenni a testhez. Kiv�ve engem. Megfogtam n�v�rem kez�t, aki m�g �letben volt.

-         Hugi!... – h�r�gte.

-         Nyugi, itt vagyok… Nem lesz semmi baj. – A szavak magukt�l hagyt�k el a sz�m, �s �n pedig remegtem az idegess�gt�l.

-         �n nem akartam… Vissza szeretn�m csin�lni…

-         Elhiszem… �n is. De mi�rt…? – A mondatot nem tudtam befejezni. Ekkor ugyanis elvesztettem a k�nnyeim ellen folytatott �d�z k�zdelmet, �gy azok v�gigfolytak arcomon.

-         Nem akartam… Bocs�ss meg. Szeretlek… - A n�v�remben m�r alig volt �let, a szavai alig voltak �rthet�ek, valamit�l azonban hirtelen r�m�lt lett az arca – Kyra, ne engedj el! – g�rcs�sen szor�totta a kezemet – J�nnek… El akarnak vinni, de �n maradni… F�nyesek… Engedjenek el! Kyra, na hagyd! Ne…

Zokogtam, am�g elernyedt az eddig g�rcs�sen szor�t� k�z. Hallottam, amint a halk sz�vdobog�s v�gleg megsz�nik. Tudtam, hogy n�v�rem megsz�nt l�tezni. M�r csak a lelke �l tov�bb. �n azonban semmi f�nyt nem l�ttam a k�zeled� ment�aut� vill�dz� f�nyeit lesz�m�tva. A lak�k v�gre k�zelebb mer�szkedtek. Az � arcukr�l is patakokban csordog�ltak a forr�, s�s cseppek. A ment�s�k seg�ts�g�vel lefejtett�k az ujjaimat n�v�rem kez�r�l. Nem akartam elhinni. Letakart�k a holttestet. Anya ekkor �rkezett meg. Szeme el�tt k�d�s f�tyol, szemei pirosak. Elmondt�k neki a telefonban, hogy mi t�rt�nt. Idegesen vezetett, majdnem karambolozott is. A testhez rohant, de mikor elhangzottak az els� r�szv�tem -ek, akkor engem �lelt �t, �s �n szerettem volna �r�kk� a v�delmez� karjai m�g� b�jni. N�h�ny �ra m�lva m�r csak a f�veken l�v� v�r�s alvadt v�r eml�keztette a lak�kat arra, hogy t�rt�nt ott valami. N�h�ny nap m�lva pedig egy fakereszt, amit a szomsz�dok �ll�tottak oda. A kereszten koszor�, alatta sz�mos vir�g. A koszor� f�lig-meddig eltakart egy feliratot: Katie Blossworth 1989-2007”

A l�ny ledobta a tollatt. A napl� �gy is el�zott m�r a k�nnyekt�l, amiket �r�s k�zben ejtett. A keze is v�gig reszketett. �gy�ra vetette mag�t, �s ism�t elaludt. Sz�rny� r�m�lmok gy�t�rt�k, megint. V�gig�lmodta az esem�nyeket, amiket le�rt. M�snap elment iskol�ba, de mint egy �l� hulla j�rk�lt sz�netben, �r�kon pedig unottan �lt a padban. Majd hazament, �s ism�t neki�llt napl�t �rni.

„2008. 12. 10.

Nem tudom, mit vehetn�k anyunak kar�csonyra. Tavaly nem �nnepelt�nk, Katie miatt. Eddig azonban minden �vben egy�tt tett�k meg a Nagy Kar�csonyi Bev�s�rl� K�rutat. Neh�z lesz. �s nem az a baj, hogy t�bb lesz a munka, hanem, hogy mag�nyosan fog telni, �s hogy nem lesz olyan, mint r�gen. Nem fogok m�r t�bbet a tes�mt�l kapott meglepet�snek �r�lni, nem fogom m�r vih�ncolva d�sz�teni a f�t, mint egykor, mikor m�g �lt.  Nem tudom, milyen lesz n�lk�le �nnepelni. Rem�lem, nem fullad kudarcba a kar�csonyunk. Tudom, hogy Kat sem szeretn�, ha meg�llna az �let.

�n nem hib�ztatom. Nem mondom r�, hogy gy�va volt, mint az a liba. B�r ezt tegnap is le�rtam. Sz�val, �n nem hib�ztatom. Akkor megtanultam, hogy az �let�nk csup�n a d�nt�seinkt�l f�gg. Katie hozott egy rossz d�nt�st, �s ezzel elv�gta a k�telet, ami r�vidke �lete s�ly�t tartotta. Hi�nyzik. Sokszor �rzem, ahogy ott van mellettem. Ahogy seg�t nekem, mikor tanulok. Ha valamit nem �rtek, csak r� kell gondolnom, ha f�jdalmas is. Tudom, hogy a h�v�somra r�gt�n itt terem, �s hallom, mintha a f�lembe s�gn� a megold�sokat. Ha rossz napom van, tudom, hogy � az, aki lelket lehel bel�m, ha b�ntanak a bar�taim, � seg�t nekem megleck�ztetni �ket.

 A mai napig nem j�ttem r�, miket l�tott, mikor meghalt. Hogy kik vitt�k mag�val, �r�k rejt�ly marad. B�r tal�n egyszer �n is fogok tal�lkozni azokkal, akik elhurcolt�k a lelk�t.

 Ez a szoba mit sem v�ltozott az�ta. A ruh�i ugyan�gy hevernek �gy�n, mint tavaly. Senki nem ny�lt hozz�, �s nem is fog. Mert ez az � szent�lye, �s ide ak�rmikor visszat�rhet, ez otthonos lesz neki. Mindig is idegenkedett a rendt�l…

Megint �rzem a jelenl�t�t.

Viszl�t, kedves napl�m, hirtelen j�tt az isteni szikra �s van egy j� aj�nd�k�tletem!”