|
A cella mlyn
Jghideg padln lk,
Ott, hol a sttsg rk.
Ahol rabsgom vigyzzk rk
Mg meghalok, vagy bele nem rlk.
Mocsok lel krl, dehogyis szeretet!
Lelkem foszlnyai elttem lebegnek.
Bnat fszkel bennem, s rli szvemet,
gy rzem, a bnat rgvest eltemethet.
Nem vonja el figyelmem a nyzsg patknysereg,
Mert most mltam kti le minden figyelmemet.
A mltam, mely oly stt s szennyezett,
Mint a ruha, ami rajtam cafatokban libeg.
Br vtkeimet kemnyen megtoroltk,
Mg mindig nincs ember, ki megbocst.
Hisz mind egyformk, nem hiszik a vltozst,
Azt hiszik, ki rossz volt, annak jsgot senki nem d.
Pedig ki tudja, lehet, hogy megvltoznk,
Ha valakitl egy jabb eslyt kapnk.
Eslyt a jobb, a boldogabb jvre,
Ki tudja, tn megkapom mr jvre!
Addig a cellm vigyzza lmomat,
S bartomnak tekintem patknyokat.
Tlk krdezem, hogyan lehetnk ms,
Br vlasz nem jn, csak halk cincogs.
Az emberek is cellban lnek,
Csak oly’ vakok, hogy nem veszik szre.
Bezrtk magukat egy hatalmas kalitkba,
Egy korltozott, kopr, boldogtalan vilgba.
Bnsnek tekintik, ki fajtjt rvidti meg,
k pedig tnkreteszik a csods termszetet.
Ki legyen ht az, ki megbocst?
Ki remlhet itt vltozst?
Nem hiszik el, hogy msnak kne lennik,
Mert gy egy id utn nem lesz, hol lnik.
Fel sem tnik nekik a rengeteg gonoszsg,
Mit k kvetnek el, de mindig msra fogjk.
Ily dolgok jutnak eszembe unalmasabb napokon,
S nha a Fld pusztulst is meglmodom.
Meghalnk n, s mindenki ms is,
De n boldog lennk, s nem titok, hogy mirt is.
Mert akkor szabad lenne legalbb a lelkem,
s boldogan szllhatnk fenn, a fellegekben.
A tbbi bolyong lelket vltozsra tantanm,
Hogy egy msik bolygn az letet jobban vigyzzk.
Nem tudom mennyi id, mire mindez bekvetkezik,
De ha ez gy megy tovbb, vrnom nem kell sok ideig.
Ha viszont nem vgytok a vgtelen, hossz locsogsomra,
Akkor ljetek mshogy, vigyzzatok a termszet ajndkaira!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
