|
Uralkod 2
Mirt is kerlt a trnra?
Ezt sugallta lmai rangyala?
Vagy, mert ltta benne a jt,
S egy letet, oly lbecolt!
Mert csupn egy naplop az,
Ki egyszer jl jtszotta az okosat.
Vagy fenyegette a dntbrkat?
Fizetett nekik aranyat, vagy szzat?
A lnyeg, s a rossz az, hogy sikerlt,
Egy rlt a celljbl kikerlt.
Egy egsz np volt, mit szabadulskor kapott,
Mely fltt kedvre lehet akrmikor zsarnok.
A drga idt nem is tkozolta feleslegesen,
Rgtn ezer ostorszj csattant az embereken.
Azok meg csak trtek, s tartottk a terhet,
Kzben az Uralkod egyre csak kemnytett.
Hullott a np, mint legyek a porba,
S r zdult megannyi szitok zpora.
De t magval ragadott a hatalom mmora,
S nem szabadult, mikor megszllta
Az uralkods dmona.
Boldogg tette, mikor ezrek harsogtk egyszerre a nevet,
Br az nem zavarta, hogy volt, aki nem szeretetbl emlegette.
lt a trnon, s meggondolatlanul irnytott,
Nem volt mr tbb, ki azt tjba lljon.
Tizedelte az alatta lvket,
S aki fl emelkedett, azt visszalkte.
A kegyelem szmra egy idegen sz volt,
csak a rosszat szerette, neki csak az volt j.
Egyszer azonban t is utolrte az emberek sorsa,
A pokolig zettk, s emlke megkopott a zsarnoknak.
Ez ht a sorsuk a nagyra trknek,
A hegy cscsnl egy lavina lesodorja ket.
Betemeti, s mohn rveti magt,
Hogy eltrlje rla az let minden nyomt.
Elrejti a testet, hogy mind elfelejtsk:
A vilg legnagyobb szgyent,
Emlkt eltrljk.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
