|
ldozat
A vros utcin stl egy rtatlan llek,
Ki mita vilgon van, rosszat mg nem lt meg.
Nem ltta a lt msik felt, az rnyoldalt,
Nem hallotta az emberek hallsikolyt.
Most mgis egy ilyen helyre sodorta a sorsa,
Hol bnk s nlklzs: ez mindenki sora.
Kiltsok s szitkok ostromoljk az eget,
Mert sok az olyan, ki mr j ideje nem evett.
A lny kpenybe burkolzva jrja a sokat meglt utckat,
S prblja mris felejteni, mit a szeme most vele lttat.
A szenved embert, s a knnyztatta ruhkat,
De rendletlenl megy tovbb, mg el nem frad.
Lelne egy padra, de szreveszi, hogy foglalt,
Koldus fekszik rajta, s senki nem tudja,
Milyen volt a mltja.
Taln nem csak rajta llt, hogy ide jutott,
Taln a pokol mly bugyrbl is kifutott.
Tovbb megy ht, de mr csak akaratlanul,
Kislny mellett megy el, szve nagyot kondul
Mikor ltja, hogy egy frfi a lny utn szl,
A srtett pedig lehajtott fejjel eliszkol.
Shajt egyet, s prbl tovbb menni,
De fj lbai, s sebzett szve nem engedi.
jultan hanyatlik a fldre, a porba utols shaj utn
S lelkt hagyja csak maga mgtt, most mr mindent tudvn
Shajban benne van minden szp, minden boldog pillanat,
Mit valaha meglt,
S ez sztszrdik az emberek kztt, hogy remnnyel
Tltse el azok szvt.
Lelke egy ideig felette lebeg, majd hirtelen tovasuhan,
S darabonknt eltnik, mr csak foszlnyokban halad.
S hogy hova tnt a tbbi rsze?
A vlaszt keresd a boldog emberekben,
Mert beljk kltztt, j testbe ltztt,
De a mltat nem feledte, boldogsggal volt megtele.
gy lett egy kicsivel jobb a vilg,
Hamarabb nylott ki minden virg.
S vidman gyjtttk boldogan csokorba a szlakat,
De mgis knnyezve tettk egy srkre a darabokat,
Mindennap arra a lnyre emlkeztek,
Ki ldozatval megmentette ket.
Aurelia Willin
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
