|
Ketttrten
Srnom kell. Vgzetesen srnom.
Nem tudom elzni, hiba prblom.
Knnyeim szemembe szknek,
Arcomon oly knnyen prgnek.
Lelkem szthast, knoz, l,
Semmi rosszat nem trl.
Lassan marja ki szvem,
Lassan veszi el az eszem.
Megalz, s magam al temet,
Nincs benne semmi j cselekedet.
Bnat hozja, szvem gyilkosa,
Te lennl ht a hall dmona?
Nincs olyan id, mikor szintn mosolyogtam,
Ez mr elkezddtt, mg kisded koromban.
A vgtelen szomorsg az n sorsom,
Magam lassacskn rszekre bontom.
Lesz ki majd kegyetlen,
lesz az esetlen.
S lesz ki az esend,
Vrz szveket szeret.
Kegyetlen az, ki trsait srsra kszteti,
Olyan lesz, mint lelkem mi ezt naponta teszi.
Esetlen, ers a rossz alkotja,
Gymoltalan emberek sirattatja.
Esend, ki jra s jra elbukik,
Ki mindig a csaldsokba hanyatlik.
Vres szveket szeret, embersges,
Mindig jt felttelez, nem ellensges.
A kt fl sszeforrni kptelen,
A fjdalom bennem csak n, fktelen.
Meghurcolja mindenem, s n vdtelen,
Vagyok, s leszek mindig beren.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
