Tisztelt Vámpírok!

Életrajzom:

A nevem Georgina Pompses és itt, Magyarország fővárosában születtem. Január elsején lesz pontosan 19 éve. Édes szüleimmel egy kis községben telepedtünk le. A nevére már nem emlékszem, mert csak 6 évet éltünk itt le, amikor is szüleim vérfarkasok martalékává váltak. Az én idill kis életem innentől megváltozott, nem volt boldog családom. Innentől kezdve elveszett a hitem Istennel szemben. Édesapám-, aki angol származású-, rokonaihoz kerültem. Nem illettem bele az ő tökély világukba. Egyre jobban erőt vett rajtam a keserűség, a gyűlölet szikrája. A szobalányok egyenruháját voltam kénytelen hordani, velük aludni, az ő munkájukat végezni. Négy hosszú évig sínylődtem náluk, míg végre hozzám pártolt a szerencse. Újra volt hitem, a démonok istenéhez. A rokonaimmal vámpírok végeztek, én végignéztem az egészet, és öröm lángolt bennem. Nem éreztem ennyi életerőt már négy éve! Nem öntött el a hányinger a drága démonok ellen, mint a vérfarkasoknál. Úgy éreztem a családom jött a segítségemre. Egy sem vett észre közülük. A távozásukra ocsúdtam fel révületemből, újra szabad voltam, és felhőtlenül boldog. Utánuk rohantam, nem érdekelt, hogy talán a desszertet jelenteném számukra, hisz még csak 10 éves voltam. De mire az utca sarkára értem, addigra ők már eltűntek. Mindenki magamra hagyott, így hát visszatértem gyűlölt rokonaim házába. Akkor vettem csak észre, hogy a szobalányok mind egy szálig eltűntek, a pénzel együtt. Már az egész házat átkutattam, csak a konyha volt hátra. Utolsó reményem foszlányával léptem át a konyha küszöbét, mikor észre vettem, hogy a rokonaim idősebb gyermeke az asztalnak támaszkodva áll. De már gyenge volt, hisz sok vért vesztett. Hirtelen fellángolt bennem a gyűlölet iránta, minden bennem lakozó rossz érzés rá irányult. Kivettem a legnagyobb kést a fiókból, és lassan megindultam felé. Közben megláttam a zsebéből kilógó pénztárcát, és az abból kilógó köteg pénzt. Gonosz vigyor terült szét az arcomon, majd két méter távolságból szépen célozva felé dobtam a kést. A hasába szúródott, még több vér gyülemlett alatta, és még jobban felfedezhető volt a kín a szemében, ahogy az én szememben az élvezet. A szemeláttára lenyaltam a vért a késről, egy új élet ígéretét hordozta magában édes íze. Majd leültem mellé egy székre, és végig néztem, míg kiszenved, majd mikor távozott belőle a lélek, kivettem zsebéből a pénzt. Elhatároztam, hogy hazautazom Magyarországra. 10 éves kislányként egyelőre csak ezt az egyetlen célt tűztem ki magam elé, igen rövid idő alatt el is értem. Első utam a könyvtárba vezetett Pesten. Tudásvágyamat akartam csillapítani. Sikerült is valamelyest. Sok írást találtam a vámpírokról, és a vérfarkasokról is gyűjtöttem információkat. Az egyik könyvtáros megsajnált, nem tudott sokat rólam, csak sejtett dolgokat. Ő viszont minden tőle telhetőt megtett értem. Otthont adott, és tudást szinte mindenről. De soha sem szerettem őt, nem is sajnáltam amiatt, hogy kihasználtam. Nyolc évet voltam nála, majd azután is azért hagytam ott azt a helyet, mert a nő meghalt. Magamhoz vettem minden értékét, amit hasznosíthattam, a házát is eladtam, majd útra keltem. Erdélyben telepedtem le újra egy év múltán, egy kastély romjai közt. A felszín olyan romos volt, hogy csupán a kőtörmelék emlékeztetett mivoltára. Az építmény földalatti celláit használtam. Tudásom általános szintű volt, épp elég ahhoz, hogy élni tudjak belőle, Európa ezen területein. Új otthonomat nappal vettem birtoklásomba, és éjjel derült ki, hogy más is használja a cellákat. Egy vámpír. Már közelgett a napfelkelte mikor visszatértem oda, addig sétálgattam a romok közt, és a mellette elterülő erdőben. Csodálatos éjszaka volt, igaz és megnyugtató. Már nyugovóra tértem volna, mikor megláttam a cella ajtajában a maga valójában. Fekete kabátot viselt, amely illett éj fekete hajához, mely a vállára omlott. Úgy ragyogott fehér bőre, mint ahogy a telihold szokott a fekete égen. Csodálatos volt, megmagyarázhatatlan, és újra elöntött az érzés, hogy egy családtagot tisztelhetek a személyében. Elakadt a lélegzetem, mikor barna szeme vörösen izzott, és egy mosoly kíséretében kivillantotta hosszú, ragyogó fehér szemfogait. Egyszerűen nem tudtam megszólalni. Mire megtaláltam a hangomat, addigra el is tűnt. Szomorúan gondolatokkal ringattam magam álomba, de minek, hiszen gondolataim mindent elárultak neki, talán többet is, mint amit mondhattam volna neki. Mire felébredtem már javában zajlott a nap, és az ajtóra egy levél volt akasztva. A levélben az állt, hogy Leonard, -mert az volt a vámpír neve- átadja nekem a kastély lakójogát. Valamint ha komolyan gondoltam, hogy vámpír szeretnék lenni, akkor keressem meg Agatha Moon klánját. Ezért vagyok itt, mert minden vágyam a vámpírrá válás, mert ők az én igazi családom, tudtuk nélkül segítettek nekem, és tudtukkal segíthetnek újra nekem.

Jellemzőim:

172 cm magas, átlagos testsúlyú lány vagyok.  Egyenes, vállközépig érő barna hajam van, szemem sárgás zöld színű. Tulajdonságok sorolásával nem skatulyázom be magam. A gyűlölet, a bosszú, és tisztelet ezeket ismerem én. Egyszer öltem embert, többször nem volt rá szükségem, nem bonyolódtam bele haszontalan ügyekbe, csak célom elérését hagytam szem előtt.

Üdv:

        Gina