A nevem Lilian Solange, 19 éves vagyok. A franciaországi Lyonból származok. Családunk hatalmas birtokkal rendelkező arisztokrata család. Van egy bátyám, a 26 éves Gaston és a 15 éves Pierre. Szüleim szerint mindegyikőnk rendkívül eleven, és hajt minket a kíváncsiság. A birtokunkon nemesi lovakat tenyésztünk, ám ezzel inkább csak édesanyám foglalkozik, aki imádja a lovakat. Ő tanítja be őket, és van, hogy naphosszat nem is látjuk. Én is gondoskodok róluk, ha éppen nincs más dolgom, hisz nekem is sokat jelentenek. Anyám kötelességének érezte, hogy megtanítson engem lovagolni, és bánni az állatokkal, így 6 éves koromtól kezdve délutánonként mindig kiszaladtam az egyik rétre, amely szintén a tulajdonunk volt, s ott anyám bevezetett engem a lovak világába. Apám inkább a politikával foglalatoskodott, s jobban szerette volna, ha valamilyen én is ezt az utat választom. Habár engem abszolút nem érdekelt ez a téma, ő mégis mindig azt mondta, hogy vinnem kell valamire, így előkelő helyekre vitt engem, hogy találkozhassak a gazdag barátokkal, és a befolyásos emberekkel. Szörnyű idők voltak ezek, mert engem a szívem másfelé húzott. Tulajdonképpen sosem értettem, hogy miért engem akar kijelölni a saját helyére, és miért nem valamelyik fiútestvéremet. Ám egy idő után belátta, hogy velem aztán tényleg nem kezdhet semmit, így hálóját az akkor 14 éves Gastonra vetette ki. Teljes mértékben elégedett lett vele, amikor a felcseperedő Gaston végre apja nyomdokaiba lépett, együtt dolgoztak, s közösen jártak el otthonról a különböző eseményekre. Tehát újra szabad ember voltam. 13 éves voltam, amikor én és az akkor 9 éves Pierre egyik este kimentünk a birtokunkon található erdőbe. A fekete égen csupán a hold világított halvány fénnyel, amikor leszállt a köd. Kísérteties volt az erdő, és habár én nem féltem, Pierre a karomat kezdte szorítani, majd rángatni, hogy menjünk vissza a házba. Éreztem a félelmet benne, aki hamarosan egész testében reszketni kezdett. Én azonban makacs voltam, s mondtam neki s csak annyit mondtam neki, hogy „Betoji”. Egyre beljebb haladtunk a sűrűben. Alakok suhantak el mellettünk, amire Pierre halkan sírni kezdett. Nem ijedtem meg, engem valahogy vonzott a kalandvágy. Az öcsém már nem bírta tovább és elszaladt mellőlem. Én pedig mentem tovább az ismeretlenbe.. Egyszer csak valami tócsába léptem. ,,Pedig nem is esett az eső” gondoltam, így lenéztem, hogy mibe is léptem. Valami nagy feketeség vette körül a lábamat. Aztán ahogy néztem, egyre jobban megláttam benne a vörös színt. Elsápadtam. Vér. Mégse szaladtam sehova, csak álltam és álltam. A fejembe vettem, hogy másnap reggel visszajövök, ám amint hazaindultam, a vértócsa elkezdett felszívódni. Eléggé megrémültem, és Ne-t kiabálva rohantam vissza a vér helyére, ám az teljesen eltűnt. Másnap reggel hiába mentem vissza a pontos helyre, nem találtam semmit. Azóta nem mentem be az erdőbe, mert tudtam, hogy úgyse találnék semmit, de a vér látványa végigkísérte az életemet.. Mindig visszagondolok arra a pillanatra, s próbálom kitalálni, hogy mi is történhetett valójában. Eltelt három év, már nem gondoltam annyit az erdőre, ám a sors úgy hozta, hogy újra be kell oda mennem. Pont a félős öcsém, Pierre vonszolt oda be engem, mondván, hogy „Most meglátjuk, ki a betoji”. Nem féltem, de úgy éreztem feleslegesen mennék be oda, így próbáltam ellenkezni. Aztán lábaim valahogy mégis engedtek, és lassan elindultam befelé. Ismét. Valahogy olyan idegennek tűnt neki az erdő, mintha teljesen megváltozott volna valami.. De nem tudtam rájönni, hogy mi. Hiába meséltem bárkinek is azt, ami ott történt, senki nem hitt nekem, csak kinevettek, és a fiatal koromra fogták, hogy csak képzelődök. Az erdő emlékeket idézett, s legbelül szinte újra átéltem. Nem maradtam sokáig, egyedül hagytam az erdőben az öcsémet, s elindultam vissza a házba. 18 éves koromra teljesen kifinomult hölgyet faragtak belőlem, ami csak egy álca volt, fegyverekkel foglalkoztam, érdekelt a vér, és a különböző legendák. Mikor egyszer Lyonban sétáltam, kihallgattam egy beszélgetést, ami Agatha Moon-ról és a klánjáról szólt. Kíváncsi lettem, s valamiért tudtam, hogy odahúz a szívem.

Magas, telt keblű lány, aki imádja a fegyvereket. Hosszú, fekete színű haja szögegyenes, szemei pedig égkék színűen világítanak.