A nevem Cassandra Lopez Ausztriában Bécsben születtem pontosan 24 éve. Szüleimmel és 4évvel idősebb nővéremmel egy Bécs külvárosában lévő 2szintes házban éltünk elég boldogan . Édesanyám egyszerű történelem tanár volt édesapám pedig orvos .
Nyugodt életünknek 3 évvel a születésem után egy viharos őszi éjjelen lett vége. Aznap éjjel betörtek a házunkba . Két rabló kiakarta rabolni a házunkat, ám apám meghallotta őket és pisztollyal a kezébe lement a földszintre . Semmi esélye nem volt, az egyik betörő lelőtte. Édesanyám is leszaladt a nagy lövöldözésre . Őt is megölték de előtte megerőszakolták amit nővérem az ekkor 7éves Amanda a lépcsőről végig nézett. Mikor észrevette hogy a betörők felfelé tartanak elbújt úgy hogy ne találhassák meg. A rablók végig mentek az összes szobán és amit lehetett elvittek. Benyitottak az én szobámba is az egyik a kiságyam fölé hajolt de nem bántott . Mikor már minden értékeset és mozdíthatót magukhoz vettek a földszintre benzint locsoltak és felgyújtották ,halott szüleink holttestével együtt . Amandának volt annyi lélek jelenléte hogy engem és magát, kimentette az égő házból a tűzlétrán.
Ezek után nagymamánk vett minket magához aki hatalmas szeretetben akart minket felnevelni. Ám Amanda a történtek után teljesen megkeseredett, magába fordult. Nagymamám sose tudott hozzá közeledni mert ő nem engedett magához közel senkit. Úgy 16éves lehetett amikor elkezdett érdekes dolgokat művelni . Tele lövette magát testékszerrel cigizett és kiderítettem hogy könnyebb drogokat is használt. Amikor ezt szóvá tettem neki megpofozott és leordított mindennek hogy, hogy képzelhetem azt hogy 12 éves kis pisis létemre beleszólok az ő dolgaiba. Majd egy évvel később egy éjszaka elment egy buliba én pedig követtem .Nem tudom mit képzeltem de úgy gondoltam hogy követnem kell. Egy lepukkant utcában egy sötét sikátor alatt lévő pincében volt ez a buli. Odalent simán eltudtam vegyülni a sok bizar külsejű fiatal között,de viszont nővéremet szem elől veszítettem .Nagy nézelődésem közben egyszer egy elég részeg fiú megszorította a karomat és az egyik falnak taszított. Fogdosni és csókolgatni kezdett ,amit persze én nem hagytam és erősen megrúgtam neki a legdrágább testrészét .ettől ő természetesen „lebénult” így én eltudtam menekülni tőle. Kiszaladtam a pincéből és valahogy el is felejtettem nővéremet. De a fiú útól ért és ott a sikátorba elkezdett velem erőszakoskodni. Ledöntött a sötét sikátor kukái közé és elég vadul a magáévá akart tenni. Mikor már azt hittem mindennek vége egy hatalmas koppanásra lettem figyelmes és arra hogy a fiú ájultan roskadt rám. Felpillantottam és Amanda kezét láttam aki fel akart segíteni. Felálltam és egyből felfigyeltem az Amanda arcán lévő monoklira és kisírt szemére. Nem szólt semmit csak megfogta a kezemet és futni kezdtünk ,mikor haza értünk ismét leüvöltött mindennek hogy, hogy lehettem olyan felelőtlen hogy követtem és hogy bármi bajom eshetett volna és sokáig folytatta még ezt a „szentbeszédet” de mikor elhallgatott magához ölelt, úgy ahogy még sose. Azután az éjszaka után Amanda teljesen megváltozott . Ledobálta testékszereit normális ruhákba kezdett járni és ami a legfontosabb érzelmeket kezdett kimutatni. Nagymamám és én is nagyon örültünk ennek a hirtelen változásnak elválaszthatatlanok lettünk. Mindenhova együtt mentünk .Természetesen egy ugyanarra a főiskolára mentem ahova ő. Orvosnak készültünk mind a ketten. 20 éves voltam amikor már ő medikusként dolgozott az egyik legjobb korházban . Elintézte hogy első éveimben annak a korháznak a patológiáján szerezzek minél több tapasztalatot. Ezért nagyon hálás voltam neki . Hisz a holttestek feltárása a lehető legjobb gyakorlás egy jövendőbeli orvosnak. Az egyetem utolsó évében bár már nem kellet volna én még mindig a patológián dolgoztam és abban az évben történt hogy egyszer mikor épp éjszakás voltam hoztak egy holttestet. Egyáltalán nem számítottam már semmire és elég fáradt is voltam de persze szétnyitottam a zsákot… először semmi érdekeset nem tapasztaltam azon kívül hogy a holtest teljesen megvolt égve. Kiszabadítottam a zsákból, majd jobban szemügyre vettem . Csak akkor vettem észre hogy a koponya szájüregében a fogsorban a szemfogak jóval nagyobbak voltak mint az átlagos koponyáknál szokott. Nagyon meglepődtem és mivel tudtam hogy Amanda is épp éjszakás lehívtam magamhoz és megmutattam neki a holtestet. Ő is nagyon meglepődött ,de ő még is nyugodtabban kezelte a helyzetet mint én. Meg vizsgálta a testet és arra a következtetésre jutott hogy ez a naptól égett meg ennyire . Persze nem hittem neki, de pár óra múlva mikor még mind a ketten vizsgáltuk a testet 1 hosszú feketehajú férfi lépett be hozzánk. A testet akarta levinni de ezt Amanda nem hagyta és a hulla és a férfi közé állt , valamiért ez tetszett a vámpírnak(utóbb kiderült hogy egy vámpír volt) és ott a szemem láttára Amandát is vámpírrá tette, elvitte a testet ,majd ott hagyta a legyengült nővéremet. Oda ültem mellé ő pedig reflexszerűen ugrott neki a nyakamnak és szívni kezdte a véremet. Majd mikor másnap észhez tértem sehol nem találtam.
Még aznap este visszajött és mesélt hogy mi mindent csinált. Majd ezután minden este elment majd visszajött és mesélt. De úgy egy 4hónappal azután hogy vámpír lett egy este nem jött vissza….
Azóta csak azt tudom róla hogy egy nagyobb társasággal járja a világot .Feladtam mindent, a munkámat a sulit a családomat és folyamatosan keresem a testvéremet, de rájöttem hogy előbb nekem is azzá kell válnom ami ő. Ezért szeretnék közétek tartozni hogy újra megtalálhassam a nővéremet…
Elég alacsony vagyok kb 157cm . Hátam közepéig érő festett fekete hajam van és igen érdekes színű szemem. Aranysárga színű a szemem és a nővéremé is. Ezt édesanyánktól örököltük. Porcelán fehér bőrömhöz mindig nagyon erős színű rúzst használok.
Tisztelettel: Cassandra
|