A nevem Caine Durron. 1990. telén születtem Firenzében. Anyám nagy múltú osztrák család leszármazottja, míg apám Toscana tartomány vezetője.

Két évig éltünk Firenzében, mikor egy nap apám nem jött haza. Helyette csak egy levél, melyben az állt, hogy apám repülőgépe belezuhant az Atlanti-óceánba. Mivel kicsi voltam, nem érzékeltem semmit, apámról nincsenek emlékeim.

Ausztriába költöztünk nagyszüleimhez, egy hatalmas kúriába. Itt se éltem két évnél tovább, mivel nagyszüleim ismeretlen körülmények közt elhunytak. Ekkor Bécsbe költöztünk anyámmal. Itt éltem egyhuzamban a legtöbbet, kilenc évet. Egész jól eléldegéltünk, egészen a 13. születésnapomig. Ekkor anyám súlyosan megbetegedett, és kórházba kellett vinni. Haragudtam rá, mivel még mindig elég fiatal voltam ahhoz, hogy felfogjam a külvilág eseményeit. Amikor megtudtam, hogy anyám meg fog halni, berohantam hozzá a kórházba, hogy bocsánatot kérhessek tőle, de már késő volt - holtan találtam a kórházi szobában. Ekkor váltam viszonylag érzéketlenné, és megfogadtam, soha többé nem mutatom ki az érzéseimet, még magamnak se!

Ekkor Ausztráliába költöztettek és nagynéném, apám nővére vett magához. Érdekes nő volt, de legalább gondomat viselte. Ez volt életem talán egyik legjobb része. Sydneyben laktunk, közel a tengerhez. Jártam iskolába, voltak barátaim, akikkel suli után mindig lementem surfözni a partra.

Egyik nap sokáig voltam házon kívül, már rég este volt, mire hazafelé tántorogtam full részegen. Ekkor már 15 voltam. A ház előtt rendőrök, tűzoltók és mentők tömkelege volt, egyből kijózanodtam. Megkérdeztem egy tisztet, mi folyik itt, de nem válaszolt. Átmentem a kíváncsiskodó embertömegen, egyenesen be a házba. Amikor beléptem az előszobába, majd a nappaliba, minden bútor romosan festett. Ha lábuk lett volna, biztos, hogy átmennek kengyelfutó gyalogkakukkba. Továbbmentem. Az emeletre érve nagynéném holttestét találtam, egyik kezében egy tükörrel, másikban egy karóval. Az egész szoba úszott a vérben. Nem tudtam hová tenni a történteket és látottakat. Kicsit besokkaltam. Kirohantam a házból, egyből a reptérre mentem. Hogy miért, arra már nem emlékszem, de egyből fellógtam egy Los Angeles-i járatra és elhagytam Sydneyt.

Megérkeztem. Új város, senkit se ismertem. Mivel vagyonnal nem rendelkeztem, az utcán kellett csöveznem. Lábaim a gettó környékre vezettek, ahol megtanultam túlélni veszélyes éjszakákat, lopni és rabolni az életben maradásért. Később kábszer kereskedő lettem, drog diller, majd az alvilág feje. Visszaemlékezve nem volt valami hálás meló.

Egyszer túladagolás miatt intenzívre kerültem. Ez megismétlődött háromszor. Az utolsó túladagolásomnál majdnem ott hagytam a fogam. Ez okból bedugtak az elvonóra és ott kellett sínylődnöm.

Fél évvel később megszöktem és megpróbáltam helyrehozni az amúgy is reménytelen életem. Ugyan még csak 16 éves múltam, de munkát vállaltam, és béreltem egy kis lakást - új életet kezdtem.

Nem sokáig ugyan, de egy pár hónapig egész jól ment ez az élet. Egy este arra megyek haza, hogy kigyulladt a lakásom. Előjöttek a régi, nem túl kellemes emlékek. Elegem lett a világból és leléptem LA-ből.

Lábaim céltalanul rótták az utakat, buszról buszra, vonatról vonatra, repülőről repülőre szálltam, míg egyszer csak meg nem érkeztem egy Bloodforest nevű városba. Nem tudom, miért, de ez megfelelt az „elvárásaimnak” és most itt tartok…

17 éves, 180 cm magas, fekete hajú, kisportolt testalkatú ifjú vagyok. Mindig másmilyen ruha van rajtam, nem nagyon tud érdekelni. Kerülöm a feltűnést, nem szándékozom hamar fűbe harapni.

Caine

Nagyon remélem, hogy elnyerte tetszésedet a sztori! ;) Kariképnek a 24-est néztem ki magamnak, nagy vonalakban hasonlít a karimra, pont jó :D