Én, Ashton Mortis 1991. október 6-án születtem Szlovákia hegyeiben. Családom egy középosztálybeli pár, akikmindent megtettek azért, hogy az életemet megkeserítsék. Segítségükre volt a helyi közösség, akik a növekedésem során minden lehető pszichikai terrort kipróbáltak rajtam. Nem voltam sohasem egy kemény személy, így hamar feladtam. 12 évesen egy elmegyógyintézetbe zártak, mert furcsa rohamaim voltak, amikre egyáltalán nem emlékeztem. A spontán sírógörcsök és ájulások nem zavartak, életemmé váltak. Két év múlva egy magasan képzett orvos látogatta meg a szanatóriumot. Ő volt az első és egyetlen ember, aki komolyan beszélt velem. Megértett. Azt mondta, várjak egy hetet, és kivisz. Egy héten belül megjelent az orvosom és kijelentette, hogy Mr.Dorian beszélt a szüleimmel és magához vett egyéni gyógyításra. Eljött értem. Míg nála laktam, mindent megbeszéltem vele, s ő ellátott mindennel, amit csak kívántam. Ezek általában könyvek voltak, így gyorsan kezemhez jutottak a vámpírokról szóló kötetek is. Mr Doriannal éjszakákat vitáztunk át a csodás fajról,s nemegyszer fejeztem ki epekedő vágyamat a vámpírlét iránt. Fogadott apám eleinte nem akart hallani róla, de nem lankadó ostromommal aztán rávettem, hogy segítsen keresni egyet közülük, hogy csatlakozzam soraikhoz. Egyik éjjel, mikor hazaért, falfehér arccal közölte, hogy vissza kell mennem a szüleimhez. Nem bírtam felfogni, mi történt, csak álltam ott némán és vártam, hogy elnevesse magát vagy április bolondját kiáltson. Nem szólt. Lassan fehér köd ereszkedett szememre és a fülem csengeni kezdett. Elájultam. Mikor felébredtem, már egy bepakolt csomag állt ágyam lábánál. Nem értettem, miért küld el, de nem tehettem semmit.  Hazavittek anélkül, hogy elbúcsúzhattam volna. Otthon újra elkezdődött a régi nóta, s újra a megaláztatás célpontjává lettem. Egyetlen örömem az éjszakai ég bámulása volt, mert ez Mr.Dorianra emlékeztetett. Órákig tudtam meredni a feketeségbe, s utána a leghajmeresztőbb álmokat láttam. De a 15.születésnapomon valami egészen mást álmodtam, mint amit szoktam. Egy sötét könyvtárban jártam. A falakról fekete drapéria lógott. Egyszer az anyagok életre keltek és mögülük hegyesfogú vámpírok tűntek elő, s körbevettek. Egyikük, egy vörös hajú, zöld szemű vámpírférfi megszólított mély, búgó hangon: Tudod, mit kell tenned, hogy visszajuss. Felébredtem. Tudtam, mit kell tennem, s késlekedés nélkül megöltem alvó szüleimet. Darabokban hordtam el őket a közeli folyó iszapos részébe azon az éjszakán. Lezuhanyoztam, felöltöztem, mindent elégettem, amihez vér tapadt, és kihívtam a rendőröket. Az idő felgyorsult. Nem találták meg őket. Árvaházba kerültem, ahol az első héten megkeresett MrDorian. Újra magához vett, immár törvényesen. De látszott rajta hogy már nem kedvel úgy, mint azelőtt. Nem akarta elmondani, bárhogyan kértem, s egyszer, mikor az erkélyen a vámpírokat hivogattam már szinte megszokásból kijött hozzám és elmondta, hogy mikor elküldött, aznap éjjel egy vámpírral találkozott. Azt mondta, tudja ki vagyok, és hogyha MrDorian nem hiszi el, hogy vámpírnak kell lennem, kapjon bizonyítékot. Küldjön haza, és figyelje meg, feléled bennem majd az ösztön a gyilkolásra. Amikor megtudta, hogy a szüleim meghaltak, tudta, hogy én voltam. Nem akarta beismerni, de ez történt. És el kell engedni, el kell engednie , hogy vámpírrá válhassak, hogy sorsomat beteljesítsem. Azt mondta, van még időm felkészülni, de egy hónapon belül el kell indulnom. Megértettem és másfél hét múlva becsomagolva megálltam a szobája ajtajában. Megyek-mondtam akkor, s ő erre elsápadt. Komoran bólintott és köpenyt kanyarított a vállára. Két óra múlva visszatért  egy papírcetivel a kezében. A papíron ennyi állt: Bloodforest – Agatha Moon. Szemlesütve elbúcsúztam és magam mögött hagytam mindent, amit szerettem. Már nem tudom, hogyan, de eljutottam Bloodforest városába. Most itt lakom és Agatha Moon-t keresem...meg a vámpírokat.

Külsőleg: Hosszú, barna hajam van, és kékeszöld szemem. Magas vagyok, s bár nem túl izmos, de szálkás testalkatú. Bőröm hófehér, szinte tiltakozik a nap sugarai ellen. Tipikus a szemöldökhúzogatásom, amit gúnyolódáskor alkalmazok.

Belsőleg: Határozott jellemű, megingathatatlan, szenvedés által keményen megedzett lélek vagyok, aki nem fél küzdeni a céljáért. Akit vezetőmnek elfogadok, annak engedelmeskedem, nem szemtelenkedem vele, viszont igazságtalan megaláztatást nem tűrök.