Londonban születtem egy hideg őszi éjszakán 16 évvel ezelőtt, én voltam az egyetlen gyermek a családomban, és anyám meg is halt a szülésemben… Apám minden nap sírt ezután, és üvöltözött velem, mintha én tehetnék róla, nem akartam vele lenni, egyszerűen kezdtem meggyűlölni. Elértem azt a kort, hogy iskolába kellett járnom, és apám örömmel dugott be egy kollégiumbaba, ahol szinte senkit sem kedveltem. Mindegyik elkényeztetett barbie baba volt, már akkor rühelltem őket, pedig nem is volt nagy élettapasztalatom.

Telt múlt az idő, és én abban az iskolában egyre rosszabbul éreztem magam… Én voltam az egyetlen, aki fekete cuccokban járt, és én voltam az egyetlen, akinek nem volt barátja. Sokszor el is lógtam estelente, hogy egy kicsit egyedül legyek, és ilyenkor elszívtam pár szál cigit. Nem buktam le sose, amit a külsőmnek is köszönhetek, karcsú vagyok, és könnyen elférek bárhol. És fekete hajamnak hála, eléggé beleolvadok a sötétségbe, főleg, ha fekete cuccokba megyek.

14 éves lettem, és ugyanolyan rosszul éreztem magam, és ugyanúgy minden este ellógtam. Egyik este épp egy ismeretlen helyen mentem, amikor egy sötét alakot láttam egy nővel, azt hittem épp csókolóznak vagy valami, és így el is fordultam tisztelettudóan, de mikor visszanéztem, már a férfi nem volt ott, és a nő ott feküdt a földön, odamentem, és láttam, hogy halott, a nyakán pedig fog nyomok voltak, vámpírfog nyomok. Az a férfi egy vámpír volt! Nem ijedtem meg, hanem pont ellenkezőleg, érdekelt. Óvatosan megnéztem, hátha van a nőnél valami telefonféleség. Szerencsémre volt nála, amivel tárcsáztam a rendőrséget, hogy bejelentsem találtam egy hullát. Nem vártam meg, hogy megérkezzenek, hanem ott hagytam a helyszínt, de a telefont vittem magammal, amit útközben szétszereltem, és a különböző részeit különböző kukákba dobtam, hogy még véletlenül se találjanak rám. Ezután visszamentem a suliba, de nem voltam eléggé óvatos, ezért kicsaptak.

Aznap éjjel már hazamentem, de nem szóltam, hogy kicsaptak, és amikor beléptem a házba szörnyű látvány tárult elém… Minden véres volt, és szinte minden szét volt szedve. Apámat szólítottam, de nem válaszolt senki sem, csak a csönd. Körbenéztem lenn, és mindenhol csak vér volt… Ezután felmentem az emeletre, ami teljesen úgy festett, mint a földszint: csupa vér, és a tárgyak felborítva vagy széttörve voltak. És akkor észrevettem egy vércsíkot, ami egyenes a szobámba vezetett, aminek az ajtaja csukva volt, kinyitottam, és apámat láttam szétterülve a szoba közepén, miközben egy vámpír hajol a nyakához. Bepánikoltam, és felkaptam azt, ami legközelebb esett hozzám, egy baseballütőt. Odamentem, és leütöttem vele, amitől beájult, és ekkor eszembe jutott a jó öreg Draculás játék. Abban valami szúrós eszközzel kell szíven döfni, és attól elpatkol. Zsebemhez kaptam, és elővettem jó öreg bicskámat, amit még egy kollégiumi diáktól loptam el. Odamentem, és megadtam neki a végső döfést, majd mit sem törődve vele, odamentem apám mozdulatlan testéhez. Még élt. De csak annyit tudok kimondani: „Bocsáss meg!”. Aztán már tényleg nem adott semmilyen életjelet. Sírva fakadtam, és elfeküdtem a földön, bele a vérbe. Nem érdekelt, hogy valamikor gyűlöltem őt, nem érdekelt, hogy valamikor engem szidott anyám halála miatt, nem érdekelt, hogy véres leszek, nem érdekelt, hogy fekete hajam vértől lesz színes, nem érdekelt semmi, csak az, hogy kiderítsem, miért történt mindez…

Lerohantam apám dolgozószobájába, és berúgtam a kulcsra zárt ajtót, és feltéptem a fiókokat. Képek voltak benne egy vámpírról. Arról, aki most holtan fekszik a szobám kellős közepén. De nem csak képek voltak. Különböző feljegyzések is voltak egy vámpír csoportról. „Agatha kastélya” névvel, elkezdtem olvasni, és rögtön bele is mélyedtem. Apám közéjük akart tartozni. Ahogy most én is közéjük akarok tartozni, mert úgy érzem, hogy csak ők értenék meg az én fájdalmamat, és az én elméletemet a világról…

Flora Glossis