Sally
2007.07.10. 16:37
A nevem Sally. Egy átlagos, 25 éves lány vagyok. Külsőre.
A családomról annyit érdemes tudni, hogy az apám rengeteget dolgozott (és dolgozik), hogy meglegyen a megélhetőségünk, az édesanyám otthon tevékenykedik, és nagy szeretetben nevelt föl engem és a báttyámat. A báttyámnak köszönhetem ügyes mozgásomat, gyors reflexeimet és harciasságomat. Még néha ránk jön és a mai napig is nyúzzuk egymást. De már nagyoknak éreztük magunkat, kirepültünk a fészekből. Azt hiszem azért is jöttem el ilyen fiatalon, hogy kisebb teher nyomja a szüleim vállát.
Elindultam, hogy világot látok. Utazásaim során sok érdekes emberrel találkoztam, sok új dolgot tanultam. Viszont a legkedveltebb dolog az életemben a kardozás (mint a képemen is látszik, van egy saját kardom, amit nagy előszeretettel veszek elő, ha szükségem van), az íjászat és a lovaglás.
Az utóbbi kettőt utam során tanultam meg. Elég hamar elsajátítottam ezeket a leckéket, míg a kardot félig magamtól félig pedig a férfi rokonok tanítottak meg.
Visszatérve az utazásra és a sok fura emberre akivel találkoztam. Néhány ember mesélt nekem érdekes történeteket a tábortűz mellett ülve, pl.: Bloodforestről és a Darkmoon kastélyról. Tovább nem jutottunk. Valamennyire, kisebb-nagyobb sikerrel sikerült belőle kiszednem, hogy vajon merre is lehetnek ezek a helyek. Nem adott túl bő leírást az oda vezető útról, de már az égtájak segítségével tudtam, merre fog vezetni következő utam. Odafele még kérdezgettem az embereket a helyről, de semmi konkrétumot nem mondtak, csak hogy érdekesek arrafelé az "élőlények" és furcsa dolgok történnek.
Ez a sok sületlennek tűnő duma felkeltette az érdeklődésemet. Egyre többet és többet kérdeztem, mindent megtettem, hogy a lehető legtöbbet megtudjam a helyről, és hogy minél könnyebben odataláljak.
A természetemnél fogva ilyen vagyok. Elfogadom, ha veszítek, de szeretek győzni, a dolgokat nem adom fel egykönnyen, és ha valamit a fejembe veszek, azért mindent megteszek, hogy valóra válthassam.
A külsőm pedig... Barna hajamhoz kék szem társul. 175-180 cm körül lehetek. Az az igazság, hogy nem tartom számon. A szüleim nem alacsony termetű emberek, amint én se és báttyám se az.
Amióta az emberek információval tömik a fejemet érdeklődök a misztikus dolgok és lények iránt.
Újabban kezdem úgy érezni, hogy közeledek a misztikus helyhez, vagy már ott is vagyok. Lehet, hogy ez csak szívem vágya, lehet, hogy a megérzésem. Ha más nem, itt is elkezdek érdeklődni.
Viszont valami mostanában nagyon foglalkoztat... Bármit megadnék azért, hogy kipróbálhassam, milyen lehet nem emberi formában élni a világon. Vagy ha az emberi formát tartanom is kell, felruházkodni valami képességgel, vagy külsőleg megjelenő dologgal. Főként azt szeretném kipróbálni, milyen is lehet vámpírként élni életemet.
Talán egyszer alkalmam adódik hogy kipróbáljam...Talán nem...
2007.07.09.
Sally
|