|
Roxanne Millan
2007.07.22. 12:29
Roxanne Millan
A nevem Roxanne Millan és 17 évvel ezelőtt születtem az angliai Waterford-ban. Anyám és apám hétköznapi emberek voltak. Együtt éltünk születésemtől fogva egy hatalmas házban. Inkább már kastélynak számított arrafelé. Azonban nem voltunk gazdagok. Ez csak a látszat volt. Apám a kastélyt még a nagypapámtól örökölte halála után. Pénznek mindig hiányában voltunk, mivel apám csak egy egyszerű tanár volt, anyám pedig nem dolgozott, csak a háztartást látta el. A barátaim sem voltak sokan. Mindig is kitaszított voltam anyagi helyzetünk és modorom miatt. Mindenkivel ellenséges voltam és keményen visszavágtam a legkisebb sértésért is. Néha annyira eldurvultam, hogy verekedtem is. Igazi „rossz kislány” voltam, aki persze hazaérve mindig kikapott a szülőktől.
A gyermekkorom nagyon lassan telt, mert iszonyatosan vártam már hogy felnőjek végre, és azt csináljak, amit csak akarok. A nővéremmel Kellyvel viszont nagyon jól megértettük egymást. Bár mindenben Ő volt az első, a legjobb, legügyesebb és még sorolhatnám. Ettől függetlenül nem volt köztünk nagy a feszültség. Azzal töltöttük az időt, hogy történeteket meséltünk egymásnak, amiket az iskolában hallottunk.
Egyik éjszaka mesélt nekem a vámpírokról. Nagy ámulattal hallgattam a történetet és szentül hittem, hogy igaz az utolsó szóig. Mikor ezt megemlítettem nővéremnek, Ő csak kinevetett. Akkor kezdünk el igazából veszekedni. Egyszerre már nagyon is érdekelt, hogy Ő mindig és mindenben jobb nálam. Betelt a pohár. Elszöktem otthonról. Senki nem tudta merre járok. Még magam sem…
A rendőrökkel kerestettek a szüleim, de semmi haszna nem volt, mert egy távoli birtokon egy kihaltnak tűnő kastélyban bújtam el. Régebben hallottam még róla történeteket, hogy szellemek járta hely, de a szellemekben nem hiszek. Besurrantam és birtokomba vettem a kastélyt. Furcsa zajokat hallottam, akármerre mentem. Mintha valaki állandóan ott lihegne a nyomomban. Hátborzongató érzés volt éjszakánként érezni, hogy valaki ott áll az ágyad fölött és halkan veszi a levegőt. Nem szólt hozzám, hát én sem hozzá. Kezdtem attól tartani, hogy megbolondultam.
Egyszer, egy teliholdas éjszakán kiderült ki az, aki mindig velem van. Hozzám szólt, ekkor döbbentem rá, hogy tényleg létezik az a valaki, akárki is legyen. Megkérdezte, hogy mit keresek a kastélyában. Én pedig reszketve elmondtam neki mindent. Megmutatta arcát, éles szemfogait, hosszú fényesen csillogó fekete haját és sápadt bőrét. Egy vámpírral találtam szembe magam. Hát valóban léteznek, először nem kellett csalódnom önmagamban. Először éreztem azt, hogy végre van valami, amiért érdemes élni. Ezentúl annak szenteltem életem nagy részét, hogy Reen-en keresztül megismerkedjem a vámpírok szokásaival. Azonban hiába is kutattam utánuk, mással nem találkoztam. Reen azt mondta, van egy hely, ahol talán magam is részese lehetek a vámpírlétnek. Minden apró részletről kifaggattam, azután pedig útnak indultam Bloodforestbe és lám, most itt vagyok, és arra várok, hogy csatlakozhassam a vámpírok közé.
Külsőm: Vállközépig érő ébenfekete hajam van és barna szemeim, amik már olykor feketés színben játszanak. Kedvelem az erős sminket, a vad dolgokat. Sajnos dohányzásomról mindeddig nem sikerült leszoknom. Fegyverként általában dobócsillagot hordok magamnál.
Belső: Makacs vagyok, könnyen feloldódó típus. Szeretem a társaságot és az új emberek megismerését. Viszont, ha ellenséggel találkozom, nem ijedek meg, inkább kikészítem. Forrófejű, vad és szenvedélyes vagyok. A barátaimat nem tudom, hogy kezelem, mivel ez idáig egy sem akadt belőlük. Remélem, itt őszinte és igaz barátokra találok.
Tisztelettel:
Roxanne Millan
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
