Armand

 A nevem Armand, 994-ben születtem Észak-Franciaország egyik erdejében. Születésem körülményei igen csak szokatlanok voltak, hisz szüleim vándortársulata egyik kocsijában születtem. Sajnos édesanyám belehalt a szülésbe, de engem szerencsére sikerült megmenteniük. Édesapámnak, azon az estén szíve szakadt meg, ugyanakkor örült hogy fia egészséges. Sokáig nem tudta megbocsájtani magának, hogy hagyta feleségét meghalni. Az eset után, komor és vészjósló alak lett, ellentéte korábbi énjének.

Az évek múlásával sem enyhült gyásza, sem fájdalma. A társulattal maradtunk, egy nagy családot alkottunk mindannyian. Színészekkel nőttem fel, családommá váltak, így nem meglepő, én is az lettem. Gyermekkorom egészét kitöltötte, az utazások különféle falukba, városokba és a különböző szerepek tanulása. Élveztem eljátszani szerepeket, próbákon sokszor besegítettem, de igazi színpadon még nem léphettem fel, ugyanis túl fiatal voltam. Ámulva néztem a kocsiból, ahogyan társaim előadják magukat a közönség előtt, a mimikákat, gesztusokat, mind megfigyeltem és később betanultam. Szerettem ezt az időszakot, talán életem legörömtelibb évei voltak, ahogyan a kitanultam a férfi szereplők szövegeit, mókáztam családommal. Sajnos akkoriban, nem sokra tartották a színészeket sőt, semmibe vették őket. Nem volt sok pénzünk, számtalanszor éheztük, de amink volt, mindent megosztottunk egymással. Azonban a nyomorúság nem tartott minket vissza, a közönség örömteli és csodálkozó tekintete éltetett minket.

Végre valahára eljött a 16. születésnapom. Eljött az ideje hogy én is fellépjek, rengeteget gyakoroltam, próbáltam, még álmomban is a szöveget duruzsoltam. Az egyik kisebb városban volt a nagy előadás. Izgultam, persze hogy majd kiugrott a szívem, hisz erre vágytam már gyerekkorom óta. Apám óvra intett, ne éljem bele túlságosam magam, mert nagyot fogok csalódni. Persze mint mindig hidegen hagyott  mit beszél, a sikerre áhítoztam. Ment minden tökéletesen, mikor elkezdett szakadni az eső. Hatalmas vihar keletkezett, a sátrakat szétfújta, a fákat kicsavarta a szél. Nem volt választásunk, az erdőbe kellett menekülnünk. Egy barlangban találtunk menedéket és éjszakáig ott maradtunk. Egyszer csak egy női alak jelent meg a fák között. A vihar ekkora már elmúlt s a hold fénye világította meg az esőázott erdőt. Ahogy közeledett a nő, egyre jobban kirajzolódott alakja. Csodás barna bőre, hosszú, selymes haja hátára simult. Szemei smaragdzöldek voltak, s kecsesen, riszálva közeledett felénk. Mély, földöntúli hangon szólalt meg. Kirázott a hideg ahogy a csodás kreatúrát figyeltem, azonnal belézúgtam. Azt mondta szivesen társulna hozzánk, persze azonnal beleegyeztünk. A neve Aliyah,  többet nem árult el magáról. Rejtélyes nő volt és igen buja. Már akkor kacérkodott velem, persze 16 éves fejjel állandóan utána kullogtam. „Problémái” voltak, azt mondta allergiás a napfényre, úgyhogy az előadásokat estére tettük. Csodásan alakult minden, szívemet már akkor neki adtam. Az egyik előadásunkon elzavartak minket, azt mondták Aliyah egy vérszívó démon, aki népeit gyilkolta. Társaim számon kérték és el akarták zavarni, de én nem hagytam. Kiálltam érte és végül beleegyeztek hogy maradjon. Teltek múltak az évek, Aliyah-val igazi párt alkottunk. Egy nőre sem néztem, csak ő létezett nekem. Aztán 24 éves koromban, átutaztunk Angliába ahol egy nagy műsor kiséretében bemutatkoztunk. Balszerecsénkre a hír hogy Aliyah vámpír, oda is eljutott. Égő fáklyákkal és vasvillákkal támadtak ránk, szétválasztottak minket. Alyiah-t kikötözték és máglyára vetették. Hiába volt vámpír, ennyi emberrel nem tudott szembeszállni. Amikot a tűz fellobbant, kihurcoltak és szerelmem elé dobtak, hogy lássam miként hal meg. Hallottam sikolyát, láttam égő húsát, éreztem szenvedését. Sírt, és csak engem nézett, ám én nem bírtam a látványt, összeomlottam. Halálakor megfogattam hogy magam is vámpírrá válok, hiába hogy ő megtiltotta. Felkerestem Bloodforest városát, ahol megismerkedtem Hannah-val. Elbeszélgettünk aztán derült ki, hogy ismerte Aliyah-t, mitöbb, utálta. Emiatt igencsak összeveztünk, míg egy halálos sérülést nem okozott rajtam. Ekkor bukkant fel, mesterem, Raymond, aki Hannah kérésének eleget téve vámpírrá tett. Így lettem magam is az éjszaka teremtménye, hálás voltam érte. Azon az estén találkoztam Agatha-val, mit ne mondjak, elég hisztis személység volt akkoriban. Hannah, magának akart, elvitt Wintershadows-ba. Rengeteget veszekedtünk, míg egymás nyakába nem borultunk és ágybabújtunk. Nem éreztem megbánást, Hannah volt az eslő aki el tudta velem felejtetni volt szerelmemet. Aznap reggel más ágyában kaptam rajta, ismét összevesztünk. Bosszúból, én is visszacsaltam ám nem számítottam rá, hogy Akasha ilyen mély benyomást ejtett bennem. Azt hittem mindkettejüket szeretem, nem tudtam választanai, ám mégis választás elé kényszerítettek. Elmenekültem, nem akartam mégtöbb fájdalmat okozni. A városban összeismerkedtem Anthonnal, kiről később kiderült ő is ugyanabba a csapdába esett mint én. Rokon lelkek voltunk, úgy döntöttem nála maradok, míg tisztázódik minden. Ő nyitotta fel a szemem, hogy nem szeretem őket szerelemből, mert Aliyah-t keresem bennük és sajnos nem tudtam ezen változtatni. Aliyah-t túlságosan szerettem, még halála után is. Végül megtanultam mindent, amire szükségem lehetett, és 1480-ban elhagytam Bloodforest, útnak indultam a nagyvilágba. Visszatértem Franciaországba, színházakba mentem, néztem miként fejlődik a kúltúrális élet, figyelemmel kísértem az életet, haladtam a korral. Nem tudtam megunni az előadásokat, sorra jártam a színházakba. Elhagytam Franciaországot és Irakba utaztam, a mai Mezopotámiába. Kutatni kezdtem, ősi vámpírok után és nagy meglepetésemre megtaláltam Aliyah-t. Egy templomban találtam róla feljegyzéseket, teljesen ledöbbentem rajta. 4000 éves volt, az akkori uralkodó egyetlen leánya. Az itteniek istenként tisztelték....ez állt a feljegyzésekben. Miközben a templomot jártam hirtelen rámszakadt (vagy rámrobbantották) a falakat és csapdába kerültem. Itt töltöttem életem hátralévő részét, tanultam az ősi írásokból, majd mikor elégnek éreztem az időt, kivájtam magamnak egy gödröt és álomba zuhantam. Majdcsak 400 évig feküdtem síromban, mikor is egy építkező kivájta a falakat. Hogy erőre kapjak éjjel, megöltem a munkásokat és útnak indultam hogy újra felkutassam régi barátaimat Bloodforestbe.

Jellemzőim: Elég magas vagyok, testem arányos felépítésű. Hajam barna vagy fekete, szemem szintén barna. Szeretem az elegáns mégis kényelmes és divathű ruhákat. Keresem a kapcsolatokat, hacsak barátit is. Legnagyob gyengeségem érzelmeim, még mindig a múltnak élek. Hiába látszok kívülről törékenynek, igenis küzdök és kemény ellenfélre talál ellenségem. Akik közel állnak hozzám egy nagyszerű barátot, viszont kik ellenszenvet sugároznak, kegyetlen ellenséget. Gyakran keveredek szerelmi botányokba, főleg mikor két szék közé esek.