Üdvözletem.

A nevem Crystal Sorrow. 21 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot, Norvégia hegyeiben, távol az emberek bűzlő, hazug világától. Boldogan telt gyermekkorom. Apám mikor elértem a 7 éves kort, úgy gondolta elég idős vagyok már, hogy elvigyen magával vadászni a közeli erdőbe. Annyira megtetszett az az egyetlen vadászat vele, hogy ez után, már az összesen elkísértem, sőt kértem, tanítson engem is, hisz ki tudja, mikor veszem hasznát. Boldogan bólintott, és kitanított, mindenre, amit ő ismert ebben a „szakmában.” Aztán mikor 10 éves voltam, életét vesztette. Egy szörnyű vadászat során, megtámadták a farkasok, és apró darabokra cincálták. Nem akartam elhinni, hogy az meghalt az az ember, akit a világon mindennél jobban szerettem, még anyámnál is. Azt, ami megmaradt belőle, elhamvasztottuk, majd felmentem az egyik kedvenc hegyemre, és a szélnek adtam porát, végső búcsút véve tőle. Anyám, elkeseredettségében, hónapokig, könnyáztatta arccal ült a már kihűlt kanapé előtt. Nem lehette beszélni vele, főleg nem apámról, hisz ahányszor szóba hoztam, sírógörcsöt kapott. Teljesen magába fordult, kínzó némaságba folytatta bánatát. Éveken keresztül nem volt hajlandó beszélni, nem törődött senkivel, gyásza mélyebb volt, az emberiség fájdalmánál is. Szíve annyira megfeketedett, hogy az én létezésemet is elfelejtette1 év után. Rájöttem, hogy csak úgy élhetem túl ezt az egészet, ha gondoskodom róla is, és magamról is. Mint már említettem, apám, halála előtt, kitanította a vadászat fortélyait, így nem volt nehéz, elejtenem az állatokat, akiket azután, elkészítettem. Reggelenként jártam el, az erdő legmélyére, ahonnan apám a legfinomabb vadakat hozta haza. 15 éves koromban elegem lett a folytonos hallgatásból, és abból, hogy apám haláláról nem ejthetek szót, nem emlékezhetek arra az emberre, aki mindennél fontosabb volt számomra. Egy nap, azonban nem bírtam türtőztetni magam és faggatni kezdtem, hogy miért nem beszélünk róla. Anyám felállt és egy hatalmas pofont adott nekem. Mai napig érzem, annak csattanását arcomon. Az ütést, rögtön meg is bánta, és térdre esve rimánkodott bocsánatomért. Nem érdekelt. Meggyűlöltem hallgatásáért, és nemtörődömségéért. Összepakoltam ruháim, és elindultam. Kilépve az ajtón, magam mögött hagytam múltam, eddigi életem, és anyám. Egy ideig a hegyekben bujkáltam, és vadászatomból éltem. Mikor lekerültem az utcán voltam, mint egy csavargó minden nélkül. Az emberek kegyetlenek voltak, csak magukkal törődtek, a hazug boldogsággal, az árny élettel, amiben éltek, és amit éltek. Én csak egy porszem voltam közülük, egy észrevehetetlen alak. Hamarosan szégyenfolt került nevemre. 17 évesen, pénz nélkül, minden nélkül éltem. Szajha lettem. Első élményem volt a legborzasztóbb. Az férfi akivel voltam, durván, erőszakosan tett magáévá, ellenkezést nem tűrve. De kifizetett. A többi férfi, kényét-vágyát, már nem volt nehéz teljesítenem, lelkem feldolgozta, jobban mondva megértette, hogy nincs más út a túléléshez. Az egyik ilyen ügyfelem, teljesen magába bolondított. Egy bárban ismerkedtem meg vele, olyan éjféltájt. Jason jóképű volt, kedves és megértő. Pár pohár bor, után távoztunk, a lakására, ott, pedig szeretkeztünk. Mikor megérkeztek a nap első sugarai, közölte, hogy mennem kell, de aznap este is látni akar. Bőségesen fizetett, így belementem. A korai távozást nem értettem, de ő egy kuncsaft én meg a szajha, így természetesen mentem. Este, ugyanabban a bárban találkoztunk újra. Egész éjen át szerelmeskedtünk megint. Ez így ment, jó pár éjen át, mikor is rákérdeztem, miért kell oly korán távoznom, és miért találkozhatunk, csak sötétedés után, az éjjeli órákban. Másnap éjjel avatott csak be a dolgokba. Elmondta, hogy vámpír, egy olyan lény, aki az ártatlanok vérét veszi, hogy ő élhessen. Vele ellentétben, én nem láttam olyan drasztikusan a helyzetet, sőt megtetszett az egész vámpírlét. Kértem, tegyen olyanná, mint ő, de felelete mindig ugyan az volt, mégpedig, hogy nem tudom, mit vállalok, ez nem leányálom, és nem tesz azzá. Volt elég pénzem, így elhagytam őt is és Norvégiát is. Hajóval utaztam, egészen Nagy-Britanniáig, ugyanis kósza híreket hallottam, arról, hogy itt vámpírok élnek, egy Bloodforest nevű helyen. Veszteni valóm nem volt, így beköltöztem, és most itt élek. Ha alkalmasnak találtatok, akkor valaki magához vesz, és áthoz arra a létre, amire vágyom.

Belső tulajdonságaim: Lelkileg az alatt a pár év alatt, megkeményedtem, megtanultam kiállni magamért, s egyben gondoskodni magamról. Szajha mivoltom ugyan nem merül feledésbe, de nem áll szándékom folytatni. A tiszteletet annak adom, meg aki megérdemli a szememben, kitartó vagyok, és magabiztos.

Külső tulajdonságaim: Fekete hajam van hozzá barna szemeim, tekintetem zord, rideg. Ruházatom, általában bársony szoknya, hozzá topp.

Tisztelettel:

Crystal Sorrow