A nevem Covinus. Szülőföldem a tavakkal, hegyekkel zöld lankákkal ékesített Erdély, hol a napvilágot 1986-ban láttam meg. Egyszerű családról lévén szó nem nagy csillogásban nőttem fel. Apám suszterként kereste a kenyerét anyám pedig a falucskánk varrodájában dolgozott, hogy a pénzkereset ne csak apámra háruljon. Gyermekként rengeteg mesét hallottam a falubeliektől. Egyik este a falu bolondjának tartott idős ember mesélt nekem azokról a lényekről kik csak éjjel járnak, s ki az utukba kerül az nem éri, vagy nem látja meg a napvilágot soha többé. Innentől kezdve szabadidőmet csak annak szenteltem, hogy kiderítsem, találkozhatok e még valaha egy ilyen lénnyel akit a köznyelv VÁMPÍRként ismer. Középiskolás koromban már eljártam dolgozni hogy később tudjak főiskolára járni, és hogy levegyem a terhet a szüleimről. A kemény fizikai munka miatt mára igen szép szál emberré nőttem. Életem céljaként kitűztem hogy minden olyan országot várost falut bejárok, ahol valaha vámpírok éltek. Elsősorban a híres Drakula gróf kastélyát mely híres történetei alapján ragadt magával. Az egyik ilyen látogatásom alkalmával fura dolog történt velem. Késő délutánra érkeztem csak meg és már nem volt sok időm a ma már főleg múzeumként, régebben védővárként működő kastély megtekintésére, de nem akartam elszalasztani azt a kis időt sem, ezért nekivágtam az útnak. A vár nem messze volt a szálláshelyemtől ezért gyalog mentem. Mikor odaértem már kezdett sötétedni. A belépéskor már figyelmeztettek hogy 1 óra múlva bezárják a kapukat. Ennek ellenére nekivágtam a nem kis kastély megtekintésének. Szobáról szobára jártam, és azt vettem észre hogy egyre kevesebb ember tart már velem. A végére már csak egyedül maradtam. A szobákat járva látomásaim voltak, azokról az eseményekről, melyek épp az adott helyen megtörténtek. Egyszerre rázott ki a hideg és ejtett csodálkozásba az a gondolat, hogy talán terve lehet velem a grófnak. Hajdanán apám mindig felhívta a figyelmemet, hogy soha az életben ne keressem a vámpírokat, mert az csak halandzsa meg ilyesmi. Mégis mikor a falubeli öreg akiről mindenki azt mondta hogy bolond, mesélte a történeteket, mindig hozzátette: „Fiam, a családod gyökere hosszú időkre visszanyúlik úgy körülbelül a 15-16.századra, mikor is élt egy Corvinus nevű ember kinek legenda szerint egyik fiát egy denevér a másikat pedig egy farkas harapta meg, így indult a vérvonal kétfelé:vérfarkasok és vámpírok. Visszatérve a kastélyhoz. Ezek a gondolatok jártak a fejemben minden egyes kép bevillanásakor. Az órámra néztem s láttam hogy 2 percem van a kapuk zárásáig. Ismerve a helyet tudtam, hogy nem fogok annyi idő alatt kijutni. Egyszer csak éreztem hogy eltölti a testem valami ismeretlen érzés, mintha a tér és idő nem lenne csak én. Elkezdtem futni a kijárat irányába, s hirtelen azt vettem észre hogy már ott is vagyok. Körbenéztem, és csak a portást láttam. Hallottam hogy elköszön tőlem, de fel se fogtam hogy mi történik velem. A kapun kiérve megszűnt ez az érzés, s újra „embernek” éreztem magam. A szállás felé vettem az irányt. Egész úton csak az öreg mondatai, a képek a kastélyból, és a velem történt hihetetlen dolog jártak a fejemben. Este, mikor a szálláson nyugovóra tértem le akartam cserélni a kötést a lábamon-mivel baleset ért az egyik hegyi túrán-de ahogy levettem a régi kötést a sebnek hűlt helye volt. Ekkor értettem meg az egészet. Nem lettem vámpír, se valamilyen földön kívüli erő tulajdonosa csak eltűnt a sebem. Rájöttem, hogy Drakula ezzel akart üzenni nekem, hogy voltak még vannak és lesznek vámpírok ezen a világon. Visszatérve kicsiny falumba, persze mesélhettem bárkinek a történetet senki sem akarta elhinni. Felakartam kutatni az öreget de sehol sem találtam. Kérdeztem hogy mi lett vele de senki sem tudta. Felkerestem a kis kunyhójában de csak a ruháit találtam és egy írást a kunyhó falán, mely valami piros festéknek látszó folyadékkal volt felírva. A szöveg latinul volt fölírva magyarra fordítva a következő volt:”A történelem ismétli önmagát” Ekkor értettem meg hogy talán újra eljöhet a vámpírok korszaka, és azok a lények kik eddig feledésbe voltak merülve, most újra itt lehetnek. Ettől a naptól fogva még jobban elkezdtem kutatni, keresni, és végül így találtam rátok!