Armereth Fiona Calanor

A nevem Armereth. Hétszáztizenhárom éve születtem meg, egy esős őszi napon, Skócia egyik erdejében. A szüleim szerető szülők voltak, minden széltől óvtak, és tanítottak mindenre, amire csak képesek voltak. Minden tündét harminchárom éves koráig tanítanak a szülei. Mesteri módon tanultam meg a legkecsesebb, és ugyanakkor leghatásosabb harci technikákat, a testemmel ugyanolyan jól bántam, mint az íjjal vagy a dobócsillagokkal. Már kisgyermekként tudtam mérgeket készíteni, és sokat használtam is közülük, bár a mérgeim csak a legritkábban gyilkos hatásúak.

Harminchárom évesen, amikor a szüleim már nem voltak hajlandóak tovább tanítani, elhagytam az erdőt, amelyben születtem. Tünde-mivoltomat könnyen ruhák alá rejtettem, és előszeretettel jártam az emberek között. Ismerkedtem életükkel, technikájukkal, és figyeltem, hogy változnak, öregednek. Minden változott körülöttem, én is változni akartam, de nem tehettem meg. A hajam sem nőtt, ahogy tündeként felnőtt korba értem. Évtizedeken keresztül vágytam rá, hogy legalább a divatot követhessem, és két évszázadba telt, mire alakváltó lettem. Soha nem volt mesterem, soha nem tanította senki: én tanultam, én jöttem rá, hogy hogyan mozdíthatom el testem sejtjeit, oszthatom meg, növelhetem, vagy csökkenthetem méretüket a pillanat törtrésze alatt, hogy tetszőleges alakot vehessek fel.

Az embereket egyre jobban megszerettem, és miután könnyedén eltüntethettem magamról a tündék árulkodó jegyeit, eszükbe sem jutott, hogy nem tartozom közéjük. Velük együtt nevettem, mulattam, vagy ha arra került sor, akkor részt vettem a harcukban. Bár soha nem kerültem intim kapcsolatba a halandó férfiakkal, megszerettem őket, és gyakorta velük lovagoltam ki a szántóföldekre vagy a csatamezőkre, férfinak álcázva magam.

Sokáig éltem így, mindössze háromszáz éve költöztem vissza az erdőkbe. Olyan csoportot, közösséget kerestem, amely befogad, de a múltamnak köszönhetően, hogy emberekkel éltem, kirekesztettnek számítottam a tünde-erdőkből. Kénytelen voltam vándorolni ismét, de ekkor már keservesek voltak az útjaim. Mindenhonnan elűztek, volt, hogy talpra sem bírtam állni egy-egy ravasz méreg hatására, volt, hogy börtönbe zártak. A fajtársaim kirekesztettek maguk közül, hiába kerestem volna menedéket. Az emberektől nem kérhettem segítséget, hiszen akkor a fajtámat is lelepleztem volna, úgyhogy magamra voltam hagyatva évszázadokon keresztül.

Százötven éve költöztem be az akkor még üres Slongware erdőbe. Bár itt is teljesen egyedül voltam, tündeként élhettem a lombok között. Hamarosan berendezkedtem, és meglepetésemre egyre több tünde vett körül, nálam fiatalabbak, akik a vezérüknek tekintettek. Örültem minden új megjelenésének, és tanítottam őket arra, amire csak tudtam. Ötven évvel ezelőtt már harcképes seregem volt belőlük, akik egyetlen parancsszavamra vártak. Ekkor lezártam az erdőbe vezető minden utat, sem tündét, sem bármely más faj képviselőjét nem engedtem magam köré, hiszen féltettem a hatalmamat, és ezt a békés életet, amit itt élhettem. Slongware erdejét is átneveztem. A Fairy (tündér) és az Arrow (nyíl) szavakból Farrow lett, manapság is így emlegetik.

Csak most nyitottam meg ismét az erdőbe vezető utakat. Bár a sereg nagy és ütőképes, belső bizalmasaimmal úgy döntöttünk, befogadjuk azokat a tündéket, akiket mindenhonnan kirekesztenek. Készen állok rá, hogy tanítsam őket mindarra, amit a szüleiktől nem tanulhattak meg.

Armereth Fiona Calanor