Üdv!

A nevem Ian Silver. 1990. október 31-én születtem Nagy-Britanniában, Glasgow-ban. Szüleim tisztavérű tündék voltak, akár csak, és az ikertestvérem, Jess.

Életem első éveit Glasgow-ban töltöttem, mint egy átlag ember, és a mellette elterülő, hatalmas skóciai erdőkben. Boldog családban nevelkedtem, jó volt a tündék közt élnem. 2 éves lehettem, még nagyon fiatal. Anyám profi alakváltó volt, ezért engedték ki az emberek közé, ámde egyszer lebukott, és felfedezte egy halandó. Meg kellett volna ölnie, de nem tette. Büntetésül száműzték Skócia tünde-területeiről. Megtiltották apámnak, hogy vele mehessen, valamint kettőnk közül egyikünket vinnie kellett magával. Nem volt mit tenni, anyám elhagyta Skóciát, velem együtt, apám, pedig ott maradt, továbbra is a tündék közt, Jess-el.

Először Londonba mentünk, utána Párizsba. Anyám nem volt hajlandó messzebbre menni, így itt telepedtünk le. Jól éltünk, kifejezetten, odafigyelt, hogy ne nagyon keljen kimozdulnom a házból, nehogy meglássák akkoriban még csak hegyesedő fülemet. 4 éves koromtól magántanár tanított meg a halandók tudományaira, és sportjaira, míg anyám méregkeverésre, harcművészetekre és alakváltásra. Nos, utóbbi csak annyira sikerült, hogy halandó szeme ne vegye észre hegyes füleimet, meg néha a hajam színe váltakozott.

12 éves lehettem, amikor anyám megismerkedett egy halandóval. Akkor még normálisnak tűnt, egész jól megvoltunk vele, de nem tudta az igazat, hogy valójában nem emberek vagyunk.

Tünde létemre a tanulás jobban, mint egy átlag halandónak, így 14 évesen leérettségiztem, hibátlanul. Sokan csodálkoztak, és nem akarták elhinni, hogy nem csaltam, ezért megismételtették velem. Most egy olyan szobában kellett megírnom ezeket, ami tele volt kamerával, így még levegőt se tudtam volna venni anélkül, hogy ne látták volna. Ezt is megírtam, úgyszintén tökéletesen. Erre azért volt szükség, mert amikor hat éves korom körül anyám mesélte, miért nem élünk együtt a többi tündével, úgy gondoltam, hogy életem nagy részét halandók közt fogom leélni.

15. születésnapomon, anyám pasija sokáig kint volt, ami tőle meglehetősen szokatlan. Éjfél előtt nem sokkal toppant be a házba. Éreztem, hogy valami nem stimmelt, de nem szóltam. Éjfél volt, amikor a férfi anyám mögé ment, mintha semmi rosszat nem akarna. De egy hirtelen mozdulat, és egy tőrt tartott a torkához, hogy ne mozduljon. Hirtelen én is meglepődtem, hát még anyám. Mindketten egyszerre kaptunk észbe: vámpír lett. És ahogy ez a szó megfordult a gondolataimban, mohón elkezdte szívni anyám vérét. Sokat szívott, amikor elkezdett hatni anyám tünde vérének mérgező hatása. Utolsó mozdulata az volt, hogy még elvágta anyám torkán, és csak utána zuhant a földre és vált hamuvá. Anyám is meghalt aznap, a sok vérveszteség miatt. Bosszút fogadtam a vámpírok ellen, és elindult, Skócia felé.

2 nappal később Glasgow-ba értem, és az ottani erdőket kezdtem járni. Nem találtam senkit, sokáig bolyongtam. 3 napig kerestem, megállás nélkül. Amikor erőm már alig volt, végül előjöttek a tündék a rejtekükről. Egyedül egy követ mutatta magát, a többi a fák árnyékaiban bújtak meg – éreztem. Elmeséltem neki, hogy ki vagyok, és mit éltem meg az elmúlt 13 évben a halandók közt. Kértem, hogy segítsenek a vámpírok ellen, hisz tudtam, hogy a tündék alapból nem bírják a vámpírokat, és egy ilyen hír hátha ráveszi őket, hogy harcba induljanak. A követ nem mozdult, mindössze annyit mondott, hogy nem. És most azonnal hagyjam el az erdőt, mert bűzlök a halandók szagától. Ha magamtól nem távozom, megölnek. Rájöttem, hogy egyes tündék sem jobban a vámpíroknál. Kirántottam a követ tőrét, és eltávolítottam a fejét a törzsétől. A többi tünde lepettségükben ledermedtek, nem tudták, mit tegyenek. Ezt kihasználva, sikerült elmenekülnöm.

Egy nappal később már Los Angeles-ben voltam. Érkezésem után egyből letartóztatott a rendőrség, mert nekem iskolában kéne lennem, és mi az, hogy csak úgy lógok a suliból, és az utcán császkálok. Épp elkezdtem volna valamiféle magyarázatot keresni, hogy miért vagyok az utcán az iskola helyett, amikor egy idegen, huszonöt év körüli nő kimentett a bajból. Igazolta magát, hogy professzor, és közölte, hogy én a magántanítvány vagyok, csak elküldött valami fontosért, de már meg is jártam. Csak pislogtam, hogy miért segít nekem az idegen hölgy, de inkább nem szólaltam meg. A rendőrök hamar elhitték a történetet, ezért ott hagytak minket. Csak annyit mondott, hogy kövessem, és én szó nélkül mentem utána egy irodaház 30. emeletére. Jane-nek hívták. Elmondta, hogy is tünde - bár már kiszúrtam a hegyes füleit kb. 2 perccel előtte - valamint a Yale-en professzor, de az eredményeim alapján segít továbbtanulnom. Persze kíváncsi volt, hogy egy ilyen ifjú tünde mi járatban errefelé egyedül. Elmeséltem neki az eddigi életemet. Megkérdezte, mit tudok. Én elmondtam, hogy a méregkeverés, a kardforgatás úgy-ahogy megy valahogy. Az íjászatot imádom, abban jó vagyok. Valamint az alakváltás nehézkes, és csak a füleimet tudom eltakarni kíváncsi halandó szemek elől, és néha a hajam színe változik, csak úgy magától. Kérdezte, hogy nem maradnék-e éjszakára, és mivel nem volt hová mennem, ott maradtam. Az irodájához tartozó tárgyalóban aludtam. Nem mondom, hogy kényelmes volt, de ez is megtette.

Több mint egy évig tanítgatott, tünde- és halandó tudományokra. Viszonylag hamar megszerettük egymást, és a nagy korkülönbség ellenére is testvérként tekintettem rá.

2007-et írtunk már, amikor egy hideg téli napon Jane nem jött haza. Szokatlan volt tőle, ezért bementem az irodájába. Amikor benyitottam - vagyis berúgtam az ajtót - épp egy vámpírral harcolt, de már később jöttem. A vámpír gyorsabb volt, és elvágta Jane torkát. Eszembe jutottak anyám emlékei, és nagyon mérges lettem. A vámpírnak ez feltűnt, ezért velem is leállt harcolni. Nem volt könnyű, de megöltem, a saját tőrével. Sok szúrást kaptam, én is majdnem otthagytam a fogam.

Volt rá egy éjszakám, hogy összeszedjem magam. Másnap reggel elindultam. Hogy hova megyek, azt még nem tudtam. Sok időt töltöttem az utakon, éjszakákat a szabad ég alatt.

Egyszer beértem egy Bloodforest nevű városban. Hallottam már róla pletykákat, hogy vámpírok és tündék is megfordulnak itt egyaránt. Mindkét népséget utáltam, mégis idejöttem. Abban nem reménykedhetek, hogy a vámpírokkal el tudom fogadtatni magam, de a fajtámmal hátha sikerül. Hát, most itt vagyok, és ki tudja, mit hoz még az élet…

Ian