Golgota Falcon

1910-ben születtem az Amazonas vad őserdejében, belecsöppenve ezzel az itt folyó rideg harcokba, melyben tündék küzdöttek tündék ellen. Szomorú, hogy e békés nép is vad, mindenre elszánt gyilkos néppé alakulhat ha úgyhozza a helyzet, és főként a hatalomvágy. A kisebb csoportok nem tudták megvédeni magukat e szörnyű harcban, ezért több törzs csatlakozott egymáshoz.

A sok egyesülés két részre osztotta a tündéket, és az erdőt is.

Jómagam a békeszerető törzsben születtem, ahol a szüleim uralkodtak.

Szigorú szülők és uralkodók voltak, a nép mégis rajongott értük. A biztonság, és a béke megőrzésére egy új, sajátos technikát alakítottak ki. 4 éves kortól már harcra oktatták a gyermekeket. Az intezív oktatás eredménnyel járt. Az íjkezelés, a testi erő, és főként az ügyesség volt meghatározó e nehéz időszak alatt. A méregkeverés fortélyait kitanulni sem idő, sem megfelelő nyugalom nem volt a rengeteg harc következtében, tehát ezt leginkább csak a vezetői családok gyermeki tanulták. Velem a példamutatás végett nem kivételezhettek szüleim, ezért én is harcot tanultam 4. életévem betöltésekor. Iker húgom, Erisz a méregkeverést sajátíthatta el a nemesebb körök gyermekeivel, még én minden napot végigszenvedtem az egyszerű tündék körében. Sokak szerint uralkodásra születtem, így hát mindent megtettem, hogy megfeleljek szüleim, és a nép elvárásainak.

Az íj legkedvesebb barátom és társam lett az évek során, mondhatni hozzám nőt, mégis irigyen néztem testvérem jó sorsát. Mindazonáltal tudásvágyam egy percre sem lankadt, még ha harcolnom kellet is az elismerésért. Meg tettem mindent, amit tőlem vártak, hogy ezzel is bizonyítsam rátermettségemet.

Elvileg 33 éves koráig tanul egy tünde, de a háború és a sajátos nevelési módszer a törzsünkben mindent megváltoztatott. 17 éves koromban elérkezett a bizonyítás ideje. Feladatot kapott minden korombeli tünde.

Bekellet hatolnunk az ellenséges törzs erdőrészébe.

A koránt sem könnyű feladat vezetőjének választottak meg. Ez megtiszteltetés és hatalmas felelősség, tehát azonnal bele is egyeztem.

Másnapra felkészülten indultam útnak. Még a szüleim is kijöttek elém sok sikert kívánni. Boldog voltam és harcra kész. Már ép indulni készültünk, mikor Erisz is megjelent. Neki természetesen nem kellet velem tartania. Dühösen néztem ahogy ő flörtöl egy nemesi származású tündével. Felháborodttan indultam a veszélyes útnak.

Vezetésemmel betörtünk a másik törzshöz. Feltűnés mentesen a környezetbe olvadva támadtuk meg az erős harcosaikat. Diadalmasan vonultunk végig az ellenséges terepen de hamar lefagyott arcomról a mosoly. Egy íjvessző szúródott az oldalamba. Mérgezett nyíl lévén, bénultan zuhantam alá a lombok közül. A társaim megfutamodtak, én pedig a fájdalomtól összeroskadva feküdtem a földön.

Egy magas kacsú nő lépett elém. Íjat tartott a kezében és sötéten mosolygott. Intésére több harcos termett mellettem, majd egy fiatal hozzám hasonló korú férfi, aki nem törődve a nővel ölbekapott és szigorú tekintettel végiglépdelt velem az ellenséges törzs királyi palotájáig. A fájdalom hatalmas volt, de éberen figyeltem. A férfi könnyedén belépdelt a Hatalmas épületbe, anélkül hogy valaki is feltartóztatta volna. Miközben sétált velem felnéztem karjaiból. Az arcát tanulmányoztam. Elképesztően rideg sárga macska szeme, és elegáns magas orrnyerge árulkodott nemesi származásáról.

Megérkeztünk. Megállt és lerakott egy hatalmas ágy közepére. Egy asztalhoz sétált, amely telis tele volt mérgekkel és különböző főzetekkel. Összeszedett néhány dolgot, majd főzőcskézett belőlük. Mikor végzett mellém ült és megitatta a mézédes italt. A bénulás azon nyomban szertefoszlott. Hálásan néztem, de meg sem szólaltam. Büszke voltam ahhoz, hogy megköszönjem. Büszke és dacos vonásaimra végül megenyhült arca és rám mosolygott. Fáradtan viszonoztam mosolyát, majd visszafeküdtem az ágyra. Kényelmesen elhelyezkedtem mikor tekintetem az ablakra tévedt. Esteledet. Hirtelen felugrottam és rohanni kezdtem. Nem búcsúztam el csak szaladtam. Valamiért senki nem állt az utamba, de ezzel nem tudtam törődni.

Óráknak tetszett az idő, amit hazáig tettem meg, de bár ne értem volna haza.

Anyám és apám korona nélkül ült a trón mellet. Erisz pedig a trónon helyezkedett el. A jogszerint engem illető trónon. Dühösen faggatni kezdtem szüleimet de ők nem válaszoltak semmire. Csupán annyit mondtak h választottak. A trón pedig Erisz-é. Ledöbbenten és megalázottan álltam a népem előtt, akik már nem tartottak vezetőjüknek.

A helyzeten elmosolyodtam. A szüleim dermedten nézték mikor íjamat rájuk szegeztem. Félelem vagy szánalom egy pillanatig nem volt bennem. Felhúztam az íjam, csakhogy mire céloztam volna. Elsötétült minden.

Az erdőrészünk szélén tértem magamhoz. Talán abban reménykedtek, hogy meghalok egyedül, de nem ejtettek a fejem lágyára. Elindultam az ellenfeleinkhez. Amint megérkeztem a nő, aki kis híján vesztemet okozta, párbajra hívott. Gyorsaságomnak és ügyességemnek köszönhetően nyertem. Ezzel nem csak egy győzelmet, mivel az úrnőjüket győztem le.

Alig kaptam észbe és már korona került a fejemre. A férfi sejtelmes mosollyal hajolt meg előttem és az újdonsült palotámba vezetett. Lothiar-nak hívták.

A királynői szerepre készültem egész életemben, ezért azonnal tudtam mit kell tennem. Figyelőket állítattam Erisz-re én, pedig szárnyim alá vettem új „családomat”.

Évtizedek teltek el háborúskodással. Erisz azóta négyszer vált el, mindegyik házasságból gyermektelenül lépett ki. Én végig Lothiar-ral éltem, de sosem mondtam igent házassági ajánlataira. Élveztem a függetlenséget. Habár mindennél jobban szerettem. A harc mellet ezen évek alatt minden tudásra szert tettem, amit megbírtam tanulni királynői kötelességeim mellet.

Eljött az idő a végső csapáshoz. Elhatároztam, hogy végzek trónom jogtalan bitorlójával.

Hosszú és véres küzdelem volt.

Erisz megbújt a palotájában szüleimmel együtt, hagyva, hogy a nép küzdje meg a háborút helyettük. De ezzel aláírták halálos ítéletüket. A tündék látva, hogy végig törzsem élén harcolok, feladták a küzdelmet és elismertek jogos úrnőjükként. Dühöm szüleim és húgom iránt, elborította elmém, és kegyetlenül végeztem velük.

A kegyetlen mészárlást boldog évek követték. Egészen 1997-ig. Ekkor azonban szörnyű dolgok történtek.

Egy idegen törzs jelent meg az erdőben. Ezek viszont nem csak tündékből álltak. Vérfarkasok, vámpírok, és tündék együttese alkotta az új veszélyforrást.

Egy éjjel támadtak és a földel tették egyenlővé birodalmamat. Lothiar belehalt az ütközetbe.

Teljesen összetörtem. Maradék erőmmel még, párszáz tagú népemet Írországba vezettem, ahol egy nyugodt erdő bölcs uralkodójára bíztam őket.

Ezután elhagytam az erdőket. Az emberek világába menekültem, Lothiar emléke elől.

Sikertelenül.

Nem ismerkedtem meg egyetlen egy emberrel sem félve az újabb elválástól. De összeszedtem magam és az újrakezdés reményében érkeztem Farrow erdejébe.

Minden tudásommal és segítségemmel azon leszek, hogy segítsek.

Kinézetem: Középmagas karcsú nő vagyok, 97 éves mégis, fiatal, emberi éveknek megfelelően 20 év körülinek nézek ki. Hajam Fekete és sokak szerint kissé zöldes árnyalatú. Telt ajkaim, és egzotikus, halvány rezes árnyalatú bőröm van.

Üdvözlettel: Golgota Falcon