A nevem Marcus Crowley. 32 éve születtem Dél-Wales-ben neves boszorkány család sarjaként. Egyke gyerekként, nem volt meglepő hogy szüleim elkényesztetnek, ezáltal eléggé akaratos is lettem. Egy középkorú stílusú kastélyban éltünk, elszigetelődve a civilizációtol. A várból soha ki sem mozdultam, szivesebben játszadoztam el „játékszereimmel” kik alkalom adtán vagy egy szolgáló, vagy egy háziállat volt. Nem tehettek ellennem semmit én voltam szüleim szeme fénye és ezt nagy mértékben ki is használtam. Nem törődtem senkivel, okkal de leginkább oktalanul büntettettem meg kiszemelteimet. Szüleim igen befolyásosak voltak, szinte a legtöbb nemesi családot ismerték és jó viszonyt ápoltak velük. Ellenben a szegényebb és egyszerű boszorkányokat lenézték, olyankor meg is szégyenítették őket, nem meglepő hogy ők közöttük nem voltak valami népszerűek.

Már kis korom óta a mágia világában éltem. Soha nem titkolóztak előttem, nem féltettek ettől a világtól. Mondhatni nyíltan használtak otthon minden apró dolog miatt a varázslást. Élveztem mikor mágukis játékokat játszottak nekem, de sajnos soha nem foglalkoztak velem. Hamar beletörődtem, önellátó lettem. Úgy tudtam parancsolgatni a szolgáknak mint egy igazi várúr. Édesapám néha óvval intett emiatt, de azt is csak a sok panasz miatt. Édesanyámat szerettema  legjobban. Hetente kétszer-háromszor láttam, de akkor csak velem törődött. Elhalmozott puszikkal, ajándékokkal, de beszélgetni soha nem ült le velem. Ez volt az én szerencsém....

12 éves koromban megkaptam az első mesteremet, egy kedves idős boszorkányt. Sehogy nem tudta nekem megnyitni a mágia kapuját és gyakran ki is készítettem. Pár hétig voltam tanítása alatt mikor felmondott és elmenekült. Ezután jött a második, őneki sem volt sokkal nagyobb szerencséje velem. Miután ő is elillant szüleim elkezdtek gondolkodni viselkedésemen. Természetesen én az angyalt játszottam előttük de mégis sikerült kifogniuk az ország legkeményebb mesterét: Ruth-ot. Vele már nem volt olyan könnyű dolgom, sőt! Ha figyelmemet egy csínytalanságra kötöttem kemény büntetést kaptam. Hiába volt szigorú és könyörtelen mégis megszerettem. Hamar meg is nyitotta nekem a mágia kapuját, amit a mai napig köszönök neki. Élveztem az óráit legfőképpen mikor a bájitalokkal dolgoztunk. Kivételes tehetségem volt ezekhez a dolgokhoz.

13 éves voltam mikor az első nagy kegyetlenségemet követtem el. Újonnan kaptunk fiatal cselédeket és én azonnal ki is szemeltem egy faros szőkét. Hetekig csábítgattam míg végre sikerült ágyamba csalogatni. Azon az éjjelen vesztettem el a szüzességemet és úgy véltem az a szolga nem méltó arra hogy ilyen”ajándékkal” éljen. Másnap beadtam a szüleimnek hogy a szolga megrontott. Nem is kellett nekik több, azonnal ítélkeztek. A halált szabták ki rá büntetésül, de megengedték hogy én hozzam meg a döntetést miképpen történjen a kivégzés. A máglya általi halált választottam és mivel oly nagy szívem volt megengedtem hogy családja körében halhasson meg: más szóval őket is kévégeztettem vele együtt. Mesterem nem igazán örült eme cselekedetemnek, de nem állt közénk és taníttatásom közé.

Évekig tanultam a mágia minden tudományát, de tehetségem mégis csak a bájitalokban és a feketegömb tudományában terjedt ki. Gyakran előfordult hogy a nekem ellenszenves személyeket, megmérgeztem.

16 évesen eljött az idő hogy elhagyjam szüleim kastélyát és önelláóan gondoskodjak magamról. Szinte megőrített a halandók rohanó és igazságtalan élete. Nem tudtam közéjük beilleszkedni nem tudtam elfogadni létüket, nem mintha annyira akartam volna.... Egy évig éltem egyedül az emberek között mikor mesterem meglátogatott. Ruth ekkor világosított fel mi is egy igazi boszorkány életcélja, mit kell hogy tegyek. Egy évnyi lustálkodás után sokat felejtettem de erősségemet a méregkeverést megőriztem emlékeim között. Újabb évek jöttek kemény tanulással. Megismerkedtema  vámpírokkal, a tündékkel valamint a többi természetfeletti lénnyel. Ruth mesélt Castle of Hex-ről mi még akkoriban Neira De-Hex irányítása alatt volt. Azonban halála után most gyermekei a három nővér vezeti a kastélyt és ezúton kérném hogy had csatlakozzak köreikbe.

Magamról: Életemhez viszonyítva eléggé könyörtelen és ragaszkodó vagyok. Mesteremtől mindent elsajátítottam kegyetlenségétől kezdve az odaadó tanítatásáig. Nem bánok kesztyűs kézzel tanítványaimmal sem pedig másokéval.Elvárom a tiszteletet és magam is úgy vélem én is tiszteletet tanúsítok.