Elkövette: Agatha Moon

Dátum: 2005. november 27. vasárnap

Figyelmeztetés: 16-os korhatár!

Megjegyzés: Majd meglátjuk, Rowling hogy képzelte el, de nekem szöget ütött valami a fejembe, ezért megírtam a magam kis „utolsó csata” történetét. Jó szórakozást!

Az utolsó Horcrux

            A napló… A medál… A kehely… A Gount-gyűrű… Ami eltűnt…

            Harry Potter megállás nélkül ismételgette magában ezeket a szavakat. Ezek a tárgyak az eddig megsemmisített Horcruxok voltak. A naplót már másodikos korában elpusztította. A Gounték gyűrűjéért Dumbledore a fél kezével fizetett, de sikerült kiiktatnia. Mardekár medáljára és Hollóhát kelyhére Harry az előző hónapban akadt rá, és immár azok is hatástalanok voltak. Az a Horcrux, amit elloptak, már rég nem zárta magába Voldemort Nagyúr lelkének egy darabját. Ez Hugrabug Helga hajéke volt.

            Harrynek része volt a kegytárgyak elpusztításában, és úgy tudta, hogy már csak egy valami volt hátra: a Roxfort néhai igazgatója szerint Nagini, Voldemort kígyója. Az ő köhelébe viszont csak akkor férkőzhetett, ha életveszélybe sodorja magát, mivel Nagini jóformán el sem mozdult a gazdája mellől.

            Ron jött be az Odúbeli toronyszobába. Vörös haja alatt sápadt arccal nézett Harryre.

- Elfogták Ginnyt – közölte remegő hangon.

            Harry szíve kihagyott egy pillanatra. Az ájulás kerülgette, ahogy a barátjára pillantott.

- Ho… Hogy történt? – kérdezte döbbenten, miközben érezte, hogy az arcából minden csepp vér kifolyik.

Ron nem tudott azonnal válaszolni. Beljebb támolygott, leroskadt az ágyra és akadozó hangon elmondta, hogy a halálfalók ismét megtámadták a Roxfortot, de ezúttal senkit sem öltek meg, csak magukkal vitték a lányt.

Ronnak Ginny a húga volt, Harryt viszont teljesen más érzelmek fűzték hozzá.

- Kihozom onnan! – kiáltott, és felpattant az ágyról, majd elrohanva Ron mellett, kirontott a szobából.

            A biztonságot jelentő Odú lépcsőin rohamléptekkel vágtázott le. Odalent egy kisebb csoport gyülekezett: Hermione, az ikrek, Charlie és a Weasley-szülők. Harry legszívesebben nem is szólt volna hozzájuk, de Hermione az útjába állt.

- Mit akarsz tenni? – kérdezte követelőző hangon. A kandalló mellett Mrs Weasley zokogva borult a férje vállára.

- Megmentem Ginnyt – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Harry.

- És hogyan? Elrohansz, egyenest Voldemort karjaiba?

- Ha kell, akkor igen!

- Ez öngyilkosság…

- Nem érdekel! – kiabált Harry – vagy szerinted hagyjam ott meghalni?

- Hát nem érted, Harry? Voldemortnak pontosan ez a célja veled! – győzködte idegesen Hermione.

- Engedj!

            Harry ellökte Hermionét, és kirontott a házból. Felkészült a hoppanálásra, de aztán eszébe jutott, hogy nem tudja pontosan, hová menjen. idegességében szikrákat szórt a kezében tartott varázspálca.

            Meg kell mentenie Ginnyt, most! Nem késlekedhet egy percet sem! Miért nem tudja, hogy hol van Voldemort szálláshelye? Miért nem kereste fel eddig soha? Miért nem ezzel foglalkozott, ahelyett, hogy a Horcruxokat kutatta volna?

- Segíthetek? – kérdezte valaki Harry háta mögött. A fiú megfordult – és azonnal felemelte a pálcáját. Az az ember állt vele szemben, akit a legkevésbé sem kívánt látni: Draco Malfoy.

- Mit keresel itt?

- Gondoltam, segítek neked… - válaszolt Draco a maga gúnyos hangján – persze, ha magadtól is tudod, hogy merre kell menned, akkor már itt sem vagyok…

- Miért hinnék neked?

- Talán mert nincs más, akinek hihetnél.

- Tudom, hogy csapdába akarsz csalni! – kiabált Harry, s a pálcáját még mindig Draco szívére irányította.

- Tévedsz. Nem én akarlak csapdába csalni, hanem a Sötét Nagyúr. Letagadhatod, hogy érdekel Ginny sorsa, de…

- De? – sürgette Harry. Ginny neve minden veszélyérzetet kitörölt az agyából, s csak a türelmeten aggódás maradt.

- Nem az a sorsod, hogy megküzdj a Sötét Nagyúrral?

- Még nem jött el az ideje – ismételte Harry a begyakorolt mondatot.

- A Nagyúr tudja, hogy a lány után mész, és annak, hogy megmentsd, nincs semmilyen más módja, mint hogy csapdába rohanj. Ha legyőzöd őt, Ginny szabad. Ha nem… - Draco megvonta a vállát.

- Indulhatunk – jelentette ki Harry.

*

            Draco nem a Denem kúriába, hanem Little Hangleton temetőjébe vezette Harryt. A fiú döbbenten ismerte fel azt a helyet, ahol Voldemort visszakapta a régi testét és hatalmát.

- Miért ide jöttünk? – kérdezte.

- Mert a Nagyúr itt kívánt találkozni veled – mondta Draco – Sajnálom, Potter – tette hozzá egy gúnyos mosoly kíséretében – A Sötét Nagyúr szerint eljött az idő, akár felkészültél rá, akár nem.

            Azzal Draco eltűnt. Harry fülében dübörögtek a szavai: „A Sötét Nagyúr szerint eljött az idő…” Nem, még nem készült fel rá! Még nem semmisült meg a hatodik Horcrux, amely létezésének köszönhetően Voldemort elpusztíthatatlan! Még ott van Nagini!

            Nagini…

            A sötétben egy surrogó hang hallatszott, mintha egy kígyó csúszna a földön. Harry egyből felismerte Voldemort kígyóját, holott eddig csak álmaiban látta.

            Harry tudta, hogy mit kell tennie. A pálcával gondosan célzott, és kimondta az első átkot, ami eszébe jutott:

- Sectumsempra!

            A kígyó nem mozdult többé. Megüvegesedett szemekkel meredt Harryre.

            A fiúban keserű gyanú fogalmazódott meg: ha Nagini valóban magában hordozta volna Voldemort lelkének egy darabját, akkor nem tudta volna ilyen könnyedén elpusztítani… A többi Horcruxszal sokkal nehezebben bánt el…

            Halk pukkanás törte meg az éjszaka csendjét. Harrytől alig tíz méterre felbukkant maga Voldemort.

- Ismét szemtől szemben, Harry Potter… - mondta a Nagyúr – Csak mi ketten, és innen csak az egyikünk fog élve távozni – szünetet tartott, arra várva, hogy Harry szólaljon meg, de az nem volt hajlandó válaszolni neki. Voldemort folytatta – Látom, megölted a kígyómat. Igazán kár érte, remek háziállat volt… Gondolom, megadom neked az esélyt, hogy elpusztíthasd a hited szerinti utolsó Horcruxomat is, amit elkészítettem…

- Nem a kígyó volt az… - suttogta Harry. Voldemort  tekintete, a vörös szempár halált ígérő villanása megbénította őt.

- Jól mondod, Harry. Még Dumbledore is azt hitte, hogy egy ilyen könnyen megölhető, halandó állatot tartok méltónak arra, hogy biztonságot adjon nekem… Dumbledore tévedett. Ez is bizonyítja, hogy nem ismerte eléggé a fekete mágiát ahhoz, hogy túljárhasson az eszemen. Nagini nem hírta volna ki, ha a lelkem egy darabját kell hordoznia… már a varázslatba is belehalt volna…

- Akkor hát megmaradt az utolsó…

- Igen, meg, és megmondhatom neked, hogy még egy olyan zseniálisnak tartott varázsló, mint Dumbledore sem jött rá, hogy mi az. Pedig végig, elkészülte óta ott volt az orra előtt…

            Harry halántékában lüktetett a vér. Vajon felkészült már annyira, hogy meg tudjon küzdeni Voldemorttal? Hogy legalább el tudjon menekülni, ha Voldemort elárulta, mi az utolsó ép Horcrux?

- És mi az? – kérezte. A pálcáját egy pillanatra sem engedte le, ahogyan a Nagyúr sem.

- Nem mi, hanem ki – folytatta csevegő hangon Voldemort – nem vetted még észre, hogy nagyon hasonlítasz rám? Soha senki nem figyelmeztetett rá, hogy a párszaszó nagyon ritka képesség? Hogy…

- Az nem lehet… - suttogta Harry.

- De igen, Potter. Akaratomon kívül készítettem el a hatodik Horcruxot. A visszájára fordult átok volt az… Persze ha nem létezett volna a többi, akkor valószínűleg nem vadásztam volna rád, de te bosszantóan ügyes voltál, és mindig kicsúsztál a markomból... De most nem fogsz. Van annyi hatalmam, hogy ha meghaltál, új Horcruxot tudjak készíteni. Te még mindig nem tudsz elpusztítani engem.

- Most pedig, Potter – lépett előre Voldemort – Véget vetünk tizenhat évnyi várakozásnak. Készülj fel!

            Harry nem mozdult, de ugrásra készen állt. Ő az utolsó Horcrux… Ő maga az utolsó Horcrux… Amíg ő él, addig Voldemort is élni fog…

            Egy régen elhangzott mondat bukott felszínre emlékezetésen mélyén, még másodéves korából, amikor elpusztította Tom Denem naplóját, vagyis Voldemort lelkének első darabját. „Voldemort belém helyezte lényének egy részét?” – kérdezte akkor Dumbledoretól. „Bizony úgy tűnik” … Miért nem jött rá korábban?...

            Volsemort kimondta az első átkot:

- Avada Kedavra!

            Harry lebukott, és az átok épp a haját súrolta. Egy sírkő mögött keresett menedekét, hogy végiggondolhassa a helyzetét, de szinte azonnal meghallotta Voldemort sziszegő hangját.

- Már megint bújócskázni akarsz velem, Potter? Nem megmondtam, hogy ezúttal nincs menekvés?

            Harry még soha életében nem érezte ilyen magányosnak magát. A barátai mind távol voltak tőle, ő pedig belesétált a csapdába… Voldemortot nem tudja megölni…

Ismét egy zöld fénycsóva közelítette meg őt, s a sírkő, amely mögött megbújt, szilánkokra robbant.

- Sectumsempra! – ordította Voldemort szívére célozva, de a varázsló hárította az átkot.

- Crucio!

            Harry egy másik sírkő mögé ugrott be. A földre pillantott – s meglátta, hogy mi esett le arról a síremlékről, amit a fekete mágus szétrobbantott: egy kereszt formájú, hegyes, húsz centi hosszú pengéjű tőr volt az… Harry gondolkodás nélkül odaugrott érte, s épp, mikor Voldemort a következő sírkövet is felrobbantotta, Harry eldobta a kést.

            Voldemort fel volt készülve átkokra, de erre nem. A tőr eltalálta őt, mélyen a gyomrába fúródott. A férfi ettől megtántorodott, s egy magas emlékoszlopba kapaszkodva tudta csak megtartani magát. A tőrt kihúzta a gyomrából.

- Ezzel nem sokra mész, Potter! – mondta, szinte nevetve – Amíg élsz, én is élek!

- Lehet – válaszolt remegve Harry – de már én sem élek sokáig.

            A pálcáját a Voldemort kezében tartott késre szegezte.

- Ég veled, Voldemort!

- Mire készülsz?

            A Nagyúr jól láthatóan legyengült. Már arra sem volt képes, hogy begyógyítsa a saját sebét.

- Elpusztítom az utolsó Horcruxodat – válaszolt határozottnak szánt hangon Harry, de a remegését nem tudta csillapítani. Ennyire még soha nem félt.

- Mi? Ne!

            Voldemort kiejtette a kezéből a tört, s kis híján elájult. Harry biztosra vette, hogy ellenségének már meg kellett volna halnia…

- Invito kés! – ordította.

            A kezét a szíve táján tartotta, hogy a tőr abba repüljön bele, de az utolsó pillanatban leengedte… A penge eltalálta a szívét, s Harry egy pillanattal később már holtan terült el a földön.

- Mégis túljártál az eszemen, Potter… - suttogta erőtlenül Voldemort. Már nem bírt támaszkodni, hanyattesett a földön…

            A világ leghatalmasabb Sötét Nagyura, Lord Voldemort végül minden igyekezete ellenére sem tudta legyőzni a halandóságot. Mardekár egyetlen utóda Little Hangleton temetőjében lehelte ki lelkének utolsó darabját.