„Jácc” velem!

- Lécci, lécci jelentkezz! – könyörög pótkeresztlányom, Nina a telefonban. Linkeket sorol, ahol szerepjátékok folynak, ahová szeretné, ha jelentkeznék, ha vele játszanék. Megtekintem a felsorolt honlapokat, de húzódozom a dologtól. 34 éves vagyok, komoly, diplomás felnőtt, mit keressek egy tizenévesek által vezetett szerepjátékoldalon. Nina nem hagy békén, üldöz a címekkel, kérlel.
Végül engedve kérésének írok egy jelentkezést a varázslóinasosra. A vámpírost tétován olvasgatom, napokba telik, mire rászánom magam. Anne Rice iránti rajongásom győz. Meg a nosztalgia. Valaha 20 évesen én is így játszottam nevelőtanárként egy diákotthonban a gyerekekkel. Na persze nem neten. És nem volt még Harry Potter, nem ismertük még Anne Rice-t sem. A pattintott kőkorszak. Akkoriban mindig arra vágytam, bárcsak egyszer úgy játszhatnék, hogy nem kell vezetnem a játékot. Csak barangolok egy karakterrel, a vezetés gondja legyen másé. Mint a villám csap belém a felismerés, a sokéves álom most itt lebeg előttem karnyújtásnyira. Csak el kell fogadnom a kínálkozó lehetőséget.
Megtekintem Nina jelentkezését, de nanáh, hogy fütyülök a jelentkezés feltételeire. Megírom, Nináét alapul véve, aki sajátjában már leírta, keresztanyja vámpír.
Eredmény, hogy a vezető, Agatha Moon dörgedelmes szónoklatot intéz hozzám a fórumon. Jah, persze! Ha elolvasom a feltételeket, láthattam volna, hogy csak embereket fogadnak. Újra írom, és kicsit zavartan szabadkozom. Ezúttal kegyesen elfogadja.
Hát…, akkor játszunk!
Barangolni kezdek a honlapon, olvasgatok, és csodálkozom. Kik ezek? Tizenévesek, akik tehetségesek, tudnak írni, van stílusuk, fantáziájuk. A kíváncsiságtól űzve meglátogatom a társhonlapokat is. Jaj! Ezeket érdekli, ami engem, olvasták, amit én, értem őket, szeretem az írásaikat.
Nem bírom tovább, az egyik honlapon lejegyzem elragadtatásomat a vendégkönyvbe. Választ kapok, írásokat kér egy Amanda nevű lány. Küldök neki. Kicsit szenvedünk, mert valamiért nem akar email-ben átmenni. Áttérünk msn-re. Ha már ott járunk, beszélgetni kezdünk.
Jujj! Pontosan feleannyi idős mint én. Gyors önvizsgálat után rájövök, hogy baromira nem érdekel. Fojtatjuk a beszélgetést, találkozót is megbeszélünk. Eljön hozzám a munkahelyemre. Átbeszélgetjük a napot, aztán este folytatjuk msn-en. És másnap, és azután, és mindig. Észrevétlenül életem részévé válik.
Megismerkedem másokkal is. Agathával, és Hesztiával, a varázslós honlap vezetőjével. Hesz nagyon tetszik. Figyelem gyors, frappáns válaszait, a tehetséget, ahogy honlapját irányítja. Született pedagógus. Agatha fantasztikusan ír. Már keresem újabb műveit, élvezettel végigolvasom, ráragadok a netre.
Magával ragad a játék is.Hinda Vichi a varázslótanonc, és Hinda Vichi a vámpírjelölt szétválik, külön életet él bennem. Magam is meglepődök, mennyire izgulok a varázslóiskola évnyitóján, mennyire várom vámpírrá avatásomat. Aztán a gép előtt, hangosan végignevetem. Normális, hogy még büszke is vagyok rá? Barátnőm szerint nem. Nem számít. Én akkor is örülök.
Nina közben magamra hagy a játékkal, táborba megy. Naponta beszélünk telefonon. Beszámolok, a történtekről, fórumbeírásokról, együtt nevetünk. Aztán összeveszünk a játékon, sikerül felhúznia, dühöngök.
-Ne hisztizz velem! – kérem. – Másképp gondolkodunk, de nem szeretek veled veszekedni.
Megígéri. Következő beírásáig tartja is. Na jah! Mégis mit vártam? Mosolygok a gép előtt, nem ragadtatom újra el magam. Mostanában úgyis alig tudunk beszélni, legalább akkor ne veszekedjünk. Aztán ismét elmegy, gyerek még, övé a nyár, én pedig munka után újra és újra leülök a gép elé. Elmegyek a varázslóiskola óráira, végigjátszom,olvasgatom a fórumokat, válaszolgatok, és már az msn-en is szerepjátékozunk Amandával.
A családom, barátaim őrültnek tartanak, én pedig kivirulok, élvezem. Netfüggő lettem? Vagy csak függő ezektől a fiataloktól, akik tehetségesek, ügyesek, mások, mint akikkel találkozom nap mint nap. Nem számít. Azt csinálom, amiben kedvem telik, ez most jó nekem.
És írok. Írok olyan intenzitással, mint már régen nem. Ihletet adnak, ötleteket merítek, újra élvezetté válik az írás is. Aztán elolvasom saját írásaimat, és ráébredek, talán soha nem nőttem fel. Ez a fantáziavilág az én világom, itt otthon érzem magam.

Démontanóra a varázslóiskolában. Megjelenek, játszom, Hesz mint tanárnő oktat minket, és mint sokszor már, újra rájövök, ismeri a mitológiát. Amit tanít, nem pusztán saját kitalációja, na tessék még művelt is. Gyönyörködöm a stílusában. Aztán egyszer csak elképedve meredek újabb megszólalására. Most tényleg megtámadott a démon? Engem? Hesz rám szegezi a pálcáját. Tényleg megöl? Csak egy pillanatig nézek bénán, és már hangosan kacagok. Oké Hesz, játsszuk végig! És már villog is a msn-em. „Bízz bennem!” írja Hesz. Mosolygok. „Azt teszem, Hesz! Azt teszem!”
És végig játszom halálomat, és feltámasztásomat, mert persze tanárnőm nem hagyna végleg a padlón. És elragad újra a játék, megilletődötten ébredek a halálból, rácsodálkozom a visszanyert varázsvilágra. És ismét meglep, mennyire megrázott a játék, mennyire átéltem, mennyire fontos nekem. Hesztia! Köszönöm az élményt, fantasztikus volt!
A játék végén, mintha álomból ébrednék, bámulom a képernyőt. Megszólal a telefonom. Ninára tippelek, de Amanda neve villog a kijelzőn. Ja persze! Most ő is nyaral. Beszámolót kér, mint Nina. Mesélek neki, elmondom a hozzászólásokat, nevetünk. Aztán búcsúzik.
- Sietnem kell, várnak! – mondja.
- Akkor fuss! – felelem. Elbúcsúzom, és lenyomom a telefont. Elköszönök a msn-en is azoktól, akikkel beszélgettem. Megvárom a válasz „Jó éjteket” és elvégzem a számítógép kikapcsolásának szertartását. Még egy percig bámulom az üres képernyőt. Leragad a szemem. Na jah! Nem minden nap hal meg, és támad fel az ember. Fárasztó dolog az ilyesmi. Elvánszorgok az ágyamhoz, levetem magam, és elalvás előtt elvigyorodok. Mikor is keveredtem ide? Egy hónapja? Egy éve? Vagy már ezer éve is megvan?
Azt mondják a szerepjátékok ártalmasak, a net függőséget okoz. Hát kérem, függök. De nem hiszem, hogy ártana nekem. Nem hiszem, hogy ártana bárkinek. Embereket találtam, akik értékesek, okosak, intelligensek. Jó tudni, hogy vannak, hogy elérhetem őket, beszélhetek velük. Nem a nettől függök. Tőlük.
A fal felé fordulok, és elégedetten lehunyom a szemem.
Érdekes nap volt, jó éjt, Hinda Vichi! Jó éjt mindenkinek!