|
Üvölt, némán...
Ismét az iskola. Nem aludt sokat az este. Álmos, de tudja, ha hazamenne, se tudna aludni. Este is csak keveset tud. Unalmas az óra. Elkeseredetten ül a széken. Belül fáj neki. Üvölt, némán… Senki sem hallhatja kínjait. Senki sem tudhatja, mit érez belül. Üvölt, némán… Egyedül küzdd a kínnal. Széthasad, darabokra esik a lelke. Megbántották. Kegyetlen volt vele az, akit szeretett. Megalázta, sőt megszégyenítette. Üvölt, némán… Visszhangzik a lelkében. Szörnyen kínozza a lét. Csöngetnek. Feláll a helyéről. Tesz pár lépést. Elesik. Odarohannak, hogy segítsenek neki. Visszautasítja. Neki nem kell segítség. Üvölt, némán… Újra feláll. Lábai nem bírják, ismét a földre zuhan. Megint jön a segítség. Mostmár elfogadja, de csak mert muszály. Ebben az állapotban könnyen összetörhető. Üvölt, némán… Akár az üveg. Tele van karcolással, kívül mégis tiszta. A törések, repedések belül kezdődnek. Kívül nem látszódnak. Üvölt, némán… Hazakísérik. Egyedül marad az egész lakásban. Lefekszik, s nem gondol semmire. Elalszik, egy ideig megszűnik a kín. Zajra ébred. A hátára fordul. Egy pillanatra lehunyja szemeit, majd kinyitja. Hangokat hall. A családja hazaért. A kutya ugat. Hangosan ugat. Megint ráeszmél, hogy rosszul van. Ki kellene mennie a mosdóba, de nincs ereje felállni. Benyit az apja. Kiabál vele, hogy mért nem tett semmit, ha már egyszer hamarabb hazaért. Nem hagy időt válaszolni, becsapja az ajtót jelezve, ezzel hogy nem érdekli a válasz. Könny csordul le az arcán. Üvölt, némán… Hát újra kezdődik. Sír. A hasára fordul, arcát párnájába szorítja és felzokog. Újra. A kipihent fájdalom megsokszorozódva tér vissza. Nem hagy neki nyugtot. Könnyei marják arcát. Már megszokta. Letörli a könnyeket. Fáradt tekintetét a szoba mennyezetére emeli. Hamarosan vacsora. Nem láthatják így. Abbahadja a sírást. Mély levegőt vesz, de csak szaggatottan képes kifújni. Kezei remegnek, szíve rendetlenül ver. Nehezen megy a megnyugvás. Üvölt, némán… Annya benyit, vacsora. Kimegy, csendben eszik, majd hang nélkül távozik. Vissza a szobába. Ráfordítja a kulcsot. Elerednek könnyei. Iszonyúan fájdalmas. Sír, zokog, mást nem is. Könnyei úgy peregnek le az arcán, ahogy az eső ömlik a felhőkből. Nem áll el. Elővesz egy pengét. Nem akar meghalni de, nem bírja már. Feltűri pulcsiját, bal karján. Megvágja… nem elég erős. Újra… ez sem. Remeg a keze és a benne lévő penge is. Túl gyáva, túlságosan fél. De újra megteszi. Sikerül. Ömlik a vér a karján. Üvölt, némán… Elgyengül. A földre hanyatlik. Még mindig sír, de már halkabban. Szívverése egyre gyengül, de még normális tempóban ver. Kezei már nem remegnek, viszont teste újra és újra megrázkódik. Egyre sűrűbben és gyorsabban kapkod levegő után. S most először megteszi azt, amit eddig soha. Üvölt, hangosan… a szülei dörömbölnek az ajtón. Nem tudnak bejönni. A zaj halkul. Lehunyja szemeit, s kifújja utolsó maradék levegőjét.
Üvölt, némán…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
