|
Megszakadt lelkek.
Maga után semmit sem hagyott,
Csak zord hideget, fagyot.
Fájdalmat, barátai szívébe nyilallót,
Veszteséget, egész életükre kihatót.
Könnyeket, melyeket hiába ejtenek,
Csapdákat, melyeket hiába sejtenek.
Hiánya másnak kín, fájdalom,
A barátoknak hatalmas ártalom.
S fájó a lélek! Mely nem felejt,
Mely nélküle tört selejt.
Kínjában néhány a nyomát követné,
Hogy tegyék, halálát szebbé.
Keservesen szép emlékek,
Végtelennek tűnő fényévek.
Már múlt, többé nem tér vissza,
A sírföld könnyeik, felissza.
Egy szál rózsa, a búcsú ennyi,
S lelkek szakadt sikolya készül menni.
Mennek a halott lélekkel új útra,
Testük marad s vár a messzi halálra.
Szívükkel vigyáznak tovább kire, már nem kell,
kire az élet, oly súlyokat rótt fel.
S sebeiket nyalogatva, térnének nyugalomba,
De megszakadt szívekkel, érnek otthonukba.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
