|
Feledés
2007.06.26. 20:58
Feledés
A kő is véres könnyet ejt,
Néma csönd, sok selejt.
Törött szívek, holt lelkek,
Sírban fekvő szerettek.
Kelő hold, taszított nap,
Fájó s kegyetlen akarat.
Keserves emlékek, lassú feledése,
A sugarak elmúló fénye.
A csillagok alatti rettegés,
Testben zajló remegés.
Kérdés, félelem, kétely,
Üres veder, tégely.
Tűnjenek el tőlem messze,
Ne tegyenek többé keresztbe.
Ne ejtsek több könnyet értük,
Oh világ! Ezt is megéltük.
Nyomorgó test, sikongó lélek,
Emlékektől meggyalázva alig élek.
Egyet akarok, ezt mind feledni,
Boldog emberek közé menekülni.
Új életet, szépet, kedveset,
Igazat, hűt, reményteljeset.
Saját harcoknak legyen vége,
Jöjjön a boldog idő végre.
Önzetlenségem sérülve, önzőségbe csap át,
Rút világ! Ezt tetted velem, nem csodát.
Kínzó sikoly, visszhangja fejemben,
Egyetlen könnycsepp csillan a szememben.
Árnyékom arrébb lök a fényben sétálva,
Itt vagyok én, az igazi árva.
Kit a sors oly sokszor megvetett,
Kit az élet sohasem szeretett.
S most, hogy elmémben a vihar csendesül,
A Halál rám néz, majd megkerül.
Nem kacag többé hangosan felettem,
A békémet végre megleltem.
Elfáradtam. Sóhajom is jelzi,
Milyen sokáig hiába szenvedni.
Könnyet ejteni feleslegesen,
Zokogni órákig keservesen.
De immáron vége. Új élet kezdődik,
A bánat örökké elfelejtődik.
Felkacagok, az üresség körében,
Rossz időkre, jók jönnek, bízok a jövőmben.
Nedia Rose
Pécs, 2007. 05. 14.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
