|
A messiás
2007.10.02. 17:52
A messiás
A remény harangjai keltettek a reggel,
De most is sötét volt, sötét, mint az éjjel.
A nap még harcunk alatt hagyott cserben minket,
S onnantól csak a hold köszöntött bennünket.
A rémes sikolyok örökké csak zengtek,
Az emberek minket már rég elfeledtek.
Árnyénünkkel küzdve fulladoztunk a magányban,
S hittünk a felszabadító és megváltó halálban.
De az sem jött soha hiába vártuk,
Magunkat a vérpadra hiába kínáltuk.
Szakadt ruháinkra megannyi vér tapadt,
Pusztuló mennyország nekünk csak ez maradt.
S meggyötört szárnyaink rabláncra verve,
Így estünk mi angyalok eléd térdepelve.
Fejünket hajtottuk vártuk kardod élét,
Láttuk a világ peremének szélét.
Fegyvereink bűnös letétele után,
Lépdeltünk a gyarló fájdalomnak nyomán.
S a démonok fattyai között szétnézve,
Átkoztuk a szelet, a déli féltekére.
Majd mikor a férgek már rágták testünk,
Akkor ébredtünk rá, örökre elestünk.
Az emberek kora végleg leáldozott,
Magának köszönheti a sok háborodott.
S hogy ragály járja e véren vett világot,
Hitetlenség az, melyet egy gyermek kiáltott.
Nem démonok fattya, de nem is ember gyermeke,
E fertőben született messiások egyike.
Egy gyermek, ki majd lesz világok ura,
Fején emberöltőket megért korona.
Kezében újrakovácsolt penge s nyílvessző,
Így lesz pokol és menny ezen túl egyenlő!
Alesta
Pécs, 2007. 09. 23.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
