|
Sivatagi út
Mindig ő jár a fejemben,
minden szellő az ő érintése,
minden arc az övé,
ami velem szembe jön.
Minden gondolatomnak ő a csírája,
s belőle alakul burjánzó növénnyé.
Érte élek, s ha elhagy…
kimondani a szót félek,
de elmondom hát az igazat…
belehalok szívem fájdalmába,
hogy elvesztettem legdrágább kincsemet:
szerelmemet.
De mit érek ezzel?
Hisz ezek csak szavak…
Gondolatok, melynek forrása
belül… a szívben fakad,
s az eszményben lesz tengerré
miben elvész, kiben csekély az akarat.
Mint aki ismeretlen,
vad regényes tájra tévedt…
Úgy kutatom a helyes utat,
de az időm szörnyen véges.
Temérdek mérföld van nyomomban,
és még csak el sem indultam.
Rögös az út, mely célba visz.
Fájón perzsel a Nap,
utam jó része pokol-sivatag,
ahol elítélt, aki hisz.
Meddig vársz még, alkonyat?
Kínozva éget a mozdulat.
De mennem kell,
meg nem állhatok!
Jól tudom, miért robotolok…
Azért, hogy érezzem,
és elhiggyem
a boldogságot.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
