|
Könnyhad
Könnyek nedvesítik az arcom…
Értelmetlen halálra ítélt nedvek.
Ők vívják meg helyettem a harcot,
Hol minden éjjel utolsó erejükig küzdenek.
Minden egyes árnyal telített éjszakán,
Az ágyamban remegve hívom őket,
És ők egy percet sem késve hallgatják
Nekik szegezett szavaimat, mik akadnak bőven…
Szenvedésem hírnökei, búval telítettek…
Fájó szívem harmatjai százával,
Ezrével jönnek, és ajkamon gyűlnek
Hatalmas tengerré a Hold haladtával.
Reményt… reményt könyörgök általuk…
De már oly sok könnyem indult értem csatába,
Oly nagy üresség marad szívemben utánuk…
Oly sok könnycsepp száradt fel arcomon hiába!
És mégis… minden éjjel újabb harc veszi kezdetét,
Minden éjjel halálba küldöm könnyeim seregét…
Mert nincs oly kéz, mi elzárná forrását fájdalmas sebemnek,
És ezzel csillapítaná a szívemben dúló harci kedvet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
