Rémálmok
Ajkam vérzik, ahogy erővel beleharapok,
Kiserkent vérem le nem törlöm arcomról!
Hallom, miként karomban a csont
Megannyi apró szilánkra törik ott,
Hol teljes erőm ütése találkozott
A fallal, minek nyomát látom:
Vércsík a falon, tócsa az ágyon…
Körmeimet mélyen húsomba mártom,
S egy hirtelen mozdulattal lerántom
Bőrömet a helyéről, nem bántja
Már fülemet a szövet szakadása.
Vöröslik a hús megnyúzott arcomon,
S fehérlik a csont, de skalpom egyre csak szorítom.
És sírni kezdek… nem a fájdalomtól,
Még csak nem is eltorzított arcom látványától,
Hanem attól mivé magam váltam…
Hogy feladtam érveim és elsüllyedtem a lápban.
Dögletes mocsár bűze vesz körül, és én csak süllyedek,
Savként marják bűnös sebemet könnyeim… felébredek!
Mily fájdalmas az ébredés… reszketek!
Leírni sem lehet az érzést, mitől most is szenvedek!
Hisz csak álom volt… csitulj szívem!
Ne verj oly gyorsan… nyugodj meg!
De nincs menekvés, dühösen felkiáltok:
Soha nem feledlek el benneteket – Tanítóim – Rémálmok!
|